Élő Kolozsvári Rádió

Többen meghaltak egy lövöldözésben Hamburgban

Többen meghaltak egy lövöldözésben Hamburgban
Foto: Fotó: EPA/NEWS5

Articol editat de kristalybea, 10 március 2023, 09:50

Fotó: EPA/NEWS5

A Jehova Tanúi vallásközösség egyik imaházában történt lövöldözés elkövetője is a halottak között lehet – közölte péntekre virradóra a német a rendőrség egyik szóvivője az n-tv hírtelevízió műsorában. Tájékoztatása szerint miután a rendőrség csütörtök este kiért az erőszakcselekmény helyszínére, még egy lövés eldördült. Később az épület egyik felső emeletén egy halottat találtak, és arra utaló nyomok vannak, hogy ő lehetett az elkövető. A hatóságok azonban még nem bizonyosodtak meg erről.

A szóvivő azt mondta: nincsenek szökésben lévő tettesre utaló nyomok, „a helyzet jelenleg lecsillapodott”. Hozzátette, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint hamarosan feloldhatják a biztonsági figyelmeztetést a környéken. A szóvivő azonban továbbra sem ismertette a halálos áldozatok, illetve a sebesültek számát. Mindössze annyit lehet tudni, hogy többen életüket vesztették és megsebesültek.

A Bild német lap korábban arról adott hírt, hogy heten haltak meg és nyolcan megsérültek a lövöldözésben.

mti

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak