Élő Kolozsvári Rádió

Balogh Gizella: „én az életnek híve vagyok…”

Balogh Gizella közel 40 évnyi pályafutása után, 1982-ben ment nyugdíjba, majd a ‘90-es évek elején a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség első elnökévé választották.

Köllő Katalin színikritikus, Orosz Lujza színművész, Demény Péter szerkesztő, író és Balogh Gizella, a nőszövetség korábbi elnöke a Szentegyház utcai nőszövetségi teremben, a Prospero Könyvek sorozatban Orosz Lujzával készült beszélgetőkönyv bemutatóján

Vele beszélgetve az ember úgy érzi, vérbeli pedagógussal hozta össze a sors, akitől mindig lehet tanulni: emberséget, fegyelmet, jóindulatot, kedvességet. Majális utcai otthonában kedvesen fogadott bennünket, s amikor arra kértük, hogy életének különböző időszakairól meséljen, azt is szívesen vállalta – kezdve már onnan, hogy tízgyermekes családba született Kézdivásárhelyen.

Pedagógusi pályafutásáról, a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség első elnökeként való helytállásáról is beszélt, valamint arról, hogy Kolozsváron hogyan és milyen történések után találta meg azt a bizonyos otthon-érzést. Gizella néni ősszel tölti majd be a 97. életévét, úgyhogy a mostani beszélgetés egyfajta felvezetőjeként is szolgál ennek a szép évfordulónak – mint mondta, a születésnapja „októberben lesz, ha megérem, ha megadja a jó Isten. Én szeretném, mert én az életnek híve vagyok.”

Ottjártunkkor az egyik fényképalbumába is belelapoztunk, onnan való a felvétel, amelyet ezúttal önökkel is megosztunk: közel 20 éve készült a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai székhelyén, Orosz Lujza színművész és Köllő Katalin színikritikus beszélgetőkönyvének (Prospero Könyvek, Polis Könyvkiadó, 2004.) bemutatóján.

Összeállításunkban a kolozsvári UniCante Egyetemi Kórus idei Mátyás-napi koncertjébe is belehallgatunk – a kórus vezetője, Fekete Miklós családtagja Gizella néninek, úgyhogy róla is szó esik –, befejezésül pedig a Szent Mihály-himnusz csendül fel, amelyet néhány éve még állványokon, sisakkal a fejükön adtak elő a Szent Cecília kórus tagjai a Szent Mihály-templomban.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2023 március 4, 11:59

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE
Arcél péntek, 2026 július 102026 július 10, 16:01

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE

Egy évszázadnyi közösség, hit és barátság – ezt jelenti a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a FIKE. Értékes...

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE
Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő
Arcél csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 15:18

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő

„Óvónőként minden napom tele van apró csodákkal. A gyerekek között lenni számomra nem csupán hivatás, hanem szívből jövő küldetés...

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő
Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!
Arcél csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 20:17

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!

Június első hétvégéjén Kolozsváron, a Szentegyház utcai Márton Áron konferenciateremben és a ferences kolostor refektóriumában...

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!
Tájbattyogástól az élsportig – természetközeliség és elhivatottság a WatchOut berkeiben
Arcél péntek, 2026 június 52026 június 5, 12:33

Tájbattyogástól az élsportig – természetközeliség és elhivatottság a WatchOut berkeiben

Az Arcélben ezúttal a kolozsvári WatchOut Tájfutó Klub portréját igyekeztünk megrajzolni, amelynek célja, hogy minél többen megismerjék...

Tájbattyogástól az élsportig – természetközeliség és elhivatottság a WatchOut berkeiben
Arcél csütörtök, 2026 május 142026 május 14, 16:34

Aluvial – a tér, ahol a művészet révén párbeszédek születnek

A párbeszédben hisznek az Aluvial elnevezésű kolozsvári tér munkatársai; nem akarnak egyértelmű válaszokat, magyarázatokat adni, és...

Aluvial – a tér, ahol a művészet révén párbeszédek születnek
Arcél péntek, 2026 május 82026 május 8, 13:32

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében

„Nem csalódtam semmiben, úgy tűnik, hogy megvan minden, amit elképzeltem: ez a város bővelkedik kulturális eseményekben, jó...

Együtt az örömben és az átmenetekben, jóindulatú emberek közelségében
Arcél szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára
Arcél csütörtök, 2026 április 162026 április 16, 17:00

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon

Dr. Nagy Tibor állatorvosra, a Csíki-medence legismertebb lógyógyászára mondhatni éjjel-nappal lehet számítani, és az sem szokatlan, hogy...

Gyógyítani szívvel-lélekkel – Nagy Tibor állatorvosnál jártunk Csíkszentkirályon