Hadd szóljon!

Egy megfelelő fa megfelelő helyre ültetésével viszonylag könnyen beindítunk egy hosszútávú pozitív folyamatot

Ha elültetünk egy facsemetét, egy több évtizedes, a környezetünkre pozitív hatással bíró történet első bekezdését írjuk meg – ebben segít a Transylmagica csapata.

A tölgyek csak 120 év után érik el a teljesen kifejlett állapotot, és ha hagyjuk őket, akkor akár 300 éves kort is elérnek. Sőt Romániában, Brassó közelében található egy 900 évnél is idősebb tölgy is. Sok esetben érezhetjük azt, hogy eltörpül a mi életünk a természet nagysága mellett. Mégis fontos tudatosítani azt, hogy tetteinknek évszázados következményei lehetnek úgy pozitív, mint sajnos negatív értelemben. Egy megfelelő fa, megfelelő helyre való elültetésével viszont több évszázadra vonatkozó pozitív hatást érhetünk el.

A csíkszeredai Transylmagica csapata minden tőlük megvásárolt bögre, szatyor vagy éppen pulcsi után vállalja, hogy elültet egy fát. 2020-as megalapításuk óta ültettek már széldöntött erdő helyére lucfenyőket, folytatják bükk és jegenyefenyő telepítésével. Ültettek már fákat egy gyurgyalag költőhely mellé, így óvva a madarakat, és folyamatosan dolgoznak a tölgyek csíki medencébe való visszatelepítésén is. Szerintük mindannyiunk kötelessége, hogy hozzájáruljunk egy jobb világ megteremtéséhez.

Az 1001 ötletben Kósa István ökológussal, a Transylmagica ötletgazdájával beszélgetünk.

A műsor meghallgatható a lejátszóra kattintva,

vagy Spotify-on.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Articol editat de kristalybea, 20 február 2023, 12:05 / actualizat: 16 március 2023, 18:05

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
1001 Ötlet szerda, 14 február 2024, 16:23

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?

Ritka, hogy utána nézzünk annak, hogy egyik-másik filmet melyik cég forgalmazza az országukban, pedig főleg a független filmek esetén...

Te ismered a kedvenc filmed helyi forgalmazóját?
„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
1001 Ötlet hétfő, 5 február 2024, 17:32

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”

Első koncertjét még egyetemista korában szervezte, azóta nem tud elszakadni a színpad közelségéből. Folyamatosan szervez, sokat épít...

„Ami egy vagy két óra alatt lejár, azt megelőzi sokszor hat hónap munka”
„Az unalom csodákra képes”
1001 Ötlet kedd, 30 január 2024, 17:00

„Az unalom csodákra képes”

A Blue Petal kézműves porcelán termékei összetéveszthetetlenek – kedvesek, színesek, játékosak, az első igazán „blue petalos”...

„Az unalom csodákra képes”
Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet hétfő, 22 január 2024, 13:47

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”

Az 1001 ötlet meghívottja Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, A fülemüle című előadás látványvilágának...

Bocskai Gyopár: „Kiskoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy mindent szebbé tegyek”
1001 Ötlet csütörtök, 4 január 2024, 13:17

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen

Az év utolsó 1001 ötletében egy kicsit a rádió háza táján kutakodunk, hiszen egy olyan értékes hangtár a miénk, amelyről érdekes...

Aranyhangok – ez a műsor végtelen, de a hallgatókra is szükség van, hogy jó legyen
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 21:07

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”

Szabó Kinga játszóházvezető tarsolyában nagyon sok a dal, a mondóka, a játék, sok kicsit és nagyot szórakoztatott, tanított már az évek...

„A legfontosabb szerintem az, hogy én nagyon szeretek játszani”
1001 Ötlet csütörtök, 28 december 2023, 13:52

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után

Felkavaró, megrázó, szívszaggató, felháborító – ezekkel a szavakkal jellemezte a karácsony körüli székelyudvarhelyi eseményeket...

Udvarhelyi helyzetkép egy felkavaró, megrázó karácsony után
1001 Ötlet hétfő, 18 december 2023, 14:55

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?

Bár folyamatos az alkotás a Fecsegő Ecsetek foglalkozásain, mégsem a tökéletes rajztechnika elsajátítása a cél. Zöld Blanka...

Láthatunk-e egy fekete pacát vagy egy irka-firkát szépnek?