Élő Kolozsvári Rádió

Utazás a természet emberétől az ember természetéig

Nemrég jelent meg T. Veress Éva új könyve, az Életek az életet adó természet szolgálatában.

„Természetközeli életmódban nőttem fel. Zsenge gyermekkorom óta olyan nevelést kaptam amely környezetbarát életmód kialakításához vezetett. 1968-ban kezdtem el egy sorozatot az akkori Falvak Dolgozó Népe című folyóiratban környezetvédelem témakörben. Tagja voltam a Kolozs megyei akusztikai bizottságnak és ezen belül a Halpert Erik által vezetett zajvédelmi intézkedésekben is részt vettem. Akkoriban először végeztünk zaj méréseket, amelyek eredményeit a bukaresti bizottság évi tudományos ülésen mutattuk be” – írja a kolozsvári Művelődés kiadó által megjelentetett kötet bevezetőjében T. Veress Éva, akivel sikerült egy hosszabb interjút készíteni az igen érdekes és színes kiadványról.

Riporter és fotó: László Tibor

Szerkesztő: kristalybea, 2023 február 17, 10:58 / actualizat: 2023 február 17, 16:35

Etichete:
Szellemi utazások a 14. Interdiszciplináris Párbeszéd Konferencián
Bővebben kedd, 2026 június 232026 június 23, 11:52

Szellemi utazások a 14. Interdiszciplináris Párbeszéd Konferencián

A Bolyai Társaság és a BBTE közös szervezésében tizennegyedik alkalommal került sor az Interdiszciplináris Párbeszéd elnevezésű...

Szellemi utazások a 14. Interdiszciplináris Párbeszéd Konferencián
Kolozsvári konferencia a gyógyturizmusról, kezeléstől az étkeztetésig
Bővebben hétfő, 2026 június 222026 június 22, 13:03

Kolozsvári konferencia a gyógyturizmusról, kezeléstől az étkeztetésig

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztálya 2026. június 11-én szervezte meg a XIII. erdélyi...

Kolozsvári konferencia a gyógyturizmusról, kezeléstől az étkeztetésig
Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel
Bővebben hétfő, 2026 június 82026 június 8, 09:32

Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel

Idén harmadik alkalommal került sor Kolozsváron a Nőtörténeti Műhelykonferencia munkálataira. Ennek elsődleges célja az erdélyi...

Kolozsvári konferencia a női lét sokszínűségéről, történelmi háttérrel
Az egyházzene 416 éves remekműve Kolozsváron
Bővebben péntek, 2026 június 52026 június 5, 09:31

Az egyházzene 416 éves remekműve Kolozsváron

A kolozsvári Klausen Consort énekegyüttes szerda este a Pietati evangélikus-lutheránus templomban tartott hangversenyén egy igazi zenei...

Az egyházzene 416 éves remekműve Kolozsváron
Bővebben csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 08:36

Huszonhat év szolgálat Kolozsvár zenei életének gazdagítása érdekében

A kolozsvári Jobbágy/Ariesului utcai Szűz Mária Szeplőtelen Szíve római katolikus plébániatemplom az egyházi és szociális szolgálat...

Huszonhat év szolgálat Kolozsvár zenei életének gazdagítása érdekében
Bővebben csütörtök, 2026 május 282026 május 28, 15:46

Újabb értelmezések és értékelések Petőfi Sándor életművéről

A Kétféle én(ek) című tanulmánykötetet mutatták be Kolozsváron, amely a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából,...

Újabb értelmezések és értékelések Petőfi Sándor életművéről
Bővebben szerda, 2026 május 272026 május 27, 12:41

Románok és magyarok viszonyrendszere a két világháború közötti Nagy-Romániában

1920 után új korszak kezdődött a románok és magyarok közös erdélyi, bánsági és máramarosi történetében. A magyarok egy része úgy...

Románok és magyarok viszonyrendszere a két világháború közötti Nagy-Romániában
Bővebben kedd, 2026 május 262026 május 26, 13:40

Egy jelentős írói hagyaték újrafelfedezése

A BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézete és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet- Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya...

Egy jelentős írói hagyaték újrafelfedezése