Élő Kolozsvári Rádió

„Megtalálni azokat az érzéseket, amelyek által elkezd működni a lelkünk” – 30 éves az Osonó

Február első napjaiban Budapesten ünnepli 30. születésnapját az Osonó Színházműhely. A jeles évforduló alkalmából Fazakas Misi társulatvezetőt tárcsáztuk.

Előadással, műhelyfoglalkozással, valamint az egykori és jelenlegi osonósok találkozójával ünnepli 30. születésnapját az Osonó. A társulatnak az 1993. február 3-i alapítás óta 187 tagja volt, és az évek során összesen 23 előadást tűztek műsorra, ezek közül 6 koprodukcióként készült el thaiföldi, marokkói, budapesti, olaszországi és sepsiszentgyörgyi színházakkal. Az önfenntartó színházműhely az előadások játszása mellett ezernél több oktatási és szociális projektet szervezett fiataloknak és felnőtteknek. A 30 év alatt összesen 1 523 előadást tartott a társulat, amelyből 1 180-at az elmúlt tíz évben, független színházként 3 kontinens 28 országának 322 településén. Az Osonó Színházműhely projektjeit és előadásait eddig 54 hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.

Az ünnep közeledtével hívtuk fel a Hangolóból Fazakas Misit, akivel az elmúlt három évtized néhány mozzanatát igyekeztünk megragadni. A nézőkkel való folyamatos párbeszéd kapcsán a Jerzy Grotowskit idézte, aki szerint a színház találkozást jelent.

Mi ezeket a találkozásokat próbáljuk megteremteni, vagy legalábbis helyzetet teremteni. Ez történik a tantermi előadások esetén, vagy amikor este a felnőtteknek játszunk, a tréningjeinkkel, a műhelyfoglalkozásainkkal, tehát hogy az emberben megtaláltatni azokat az érzéseket, amelyek által elkezd működni a lelkünk. Mert kicsit megbolydult világ van körülöttünk, és nagyon sokan elkezdtek úszni az árral, az elmúlt három év problematikus volt ilyen szempontból…

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A 30 éves az Osonó születésnapi program részeként, február 2-án 19 órakor láthatják a nézők a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből létrehozott előadást a B29 Közösségi térben. Ugyanott, február 4-én 18 órától tartanak önismereti és színházi műhelyfoglalkozást – mindkét esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a szervezes@osono.ro e-mail címen lehet megtenni. Az egykori és jelenlegi osonósok találkozójára szintén Budapesten kerül sor a társulat születésnapján, február 3-án.

Fotók: Osonó Színházműhely/Facebook

Szerkesztő: kristalybea, 2023 február 1, 15:06

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön