Élő Kolozsvári Rádió

„Remélem és érzem, hogy példaképük lehetek, elsősorban a saját gyermekeimnek”

Kalló Angéla a családban és a munkahelyen való helytállás mellett készült fel a franciaországi versenyre. Több versenyszámban is sikereket ért el. 

Kalló Angéla vizuális művész, a kolozsvári művészeti egyetem tanára hat évesen kezdett el úszni, de egy egészségügyi probléma miatt le kellett mondania a versenyzésről. Ennek ellenére soha nem hagyott fel magával az úszással, a negyven év aktív sportot megünneplendő vett részt a Balanton átúszás féltávján, amit aztán több más verseny követett, hiszen szerelmese lett a nyilt vízi úszásnak.

Legutóbb a Franciaországban január 12-15. között megszervezett 5. Jegesvízi Világbajnokságon vett részt és állt dobogóra. 50 m hátúszásban ezüst-, 50 m pillangó úszásban bronzérmet, mellúszásban és vegyesváltóban negyedik helyezést ért el Románia színeiben. A versenyre Florin Tomoș edzővel készült fel. 

„Van két fiatalember gyermekem, és úgy gondoltam, hogy meg kell mutassam nekik, hogy nem számít, hogy hány éves vagy, amikor valamilyen célt kitűzöl magad elé, azt sok munkával, felkészüléssel el is tudod érni” – mondta arra a kérdésünkre, hogy mi motiválta a visszatérésben. 

A jegesvízi versenyek egyik fő szabálya, hogy a víznek nem szabad 5 fok fölöttinek lenniük, ez más fizikai és mentális felkészülést is igényel. Kalló Angéla 3,2 fokos vízben is úszott a verseny során: igazából nem is éreztem, hogy hideg vagy meleg a víz, mert olyankor olyan adrenalin szint van az emberben, hogy nem tudná megmondani, hogy az most harminc fokos vagy éppen másfél” – részletezte az élményt. 

  • Miért gondolja úgy, hogy egy ilyen versenyre a fizikai felkészülés mellett, a mentális is számottevő? 

Kalló Angéla vizuális művész, úszó a Hangolóban mesélt a visszatérésről és a franciaországi versenyről.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2023 január 19, 12:20 / actualizat: 2023 január 21, 13:38

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön