Élő Kolozsvári Rádió

NATO-főtitkár: Vlagyimir Putyinnak nem sikerült megosztania a nyugati szövetségeseket

Vlagyimir Putyin orosz elnök kudarcot vallott a nyugati szövetségesek megosztására tett kísérleteivel az ukrajnai konfliktusban – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a katonai szövetség és az Európai Unió közötti együttműködési megállapodás aláírását követően.

Fotó forrása: Jens Stoltenberg/Twitter

Stoltenberg, a NATO brüsszeli székházában tartott keddi sajtótájékoztatóján közölte, a NATO és az EU egységesebb, mint valaha az Ukrajnának nyújtott és nyújtani tervezett támogatást illetően. A felek tovább tervezik növelni a megtámadott ország támogatását.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy az EU fokozni fogja a Kremlre nehezedő nyomást az ukrajnai háború miatt bevezetett szankciók fenntartása és a megerősítése által.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke arról beszélt, hogy az aláírt megállapodás erősíti az európai biztonságot, az EU elkötelezett amellett, hogy többet költsön ennek megőrzésére.

mti

Articol editat de kristalybea, 10 január 2023, 15:43

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak