Élő Kolozsvári Rádió

Az infláció mértékével emelkednek a helyi adók és illetékek Kolozsváron jövő évtől

A tegnapi rendkívüli tanácsülés döntése értelmben 5,1 százalékkal nőnek többek közt a parkolási díjak, ingatlan- és gépjármű adók.

Az ingatlanadót továbbra is annak függvényében szabják meg, hogy milyen földrajzi besorolása van az ingatlannak és milyen infrastruktúrával rendelkezik. Továbbá a közlekedési eszközökre kivetett adó a jármű és annak hengerűrtartalma szerint emelkedik. Például a hibrid közlekedési eszközök esetében az adó 95%-kal csökken a helyi tanács döntése szerint.

A kolozsvári városháza nem emel parkolódíjakat, csak az áfával növekednek ezek. Marad a 10% kedvezmény, azoknak, akik korábban, azaz március 31-ig kifizetik adójukat. Ugyanakkor a helyi tanács elfogadta az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt tanácsosai által tett javaslatot is, miszerint 50%-os adókedvezmény jár azon új vagy felújított lakóépületek esetében, amelyek tulajdonosai saját költségükön végzik az energiateljesítményt növelő munkálatokat, fotovoltaikus villamosenergia-termelő rendszerek telepítése céljából.

A részletekről Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere számolt be a ma reggeli Hangolóban. Az alpolgármester ugyanakkor részletezte azt is, milyen mértékben nő a távfűtés ára, és értékelte a 2022-es évet is.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2022 december 28, 11:40

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára