Élő Kolozsvári Rádió

Elfogadta a parlament a jövő évi költségvetést

Elfogadta a parlament szerdán a 2023-as államháztartási törvényt. A jogszabályt 251 törvényhozó támogatta, 115-en ellene voksoltak, hárman tartózkodtak a szavazáskor.

Nicolae Ciucă miniszterelnök realistának és kiegyensúlyozottnak nevezte a 2023-as költségvetést, amely, mint mondta, a gazdaság támogatását és a lakosság védelmét tartja szem előtt. A miniszterelnök kiemelte, hogy első alkalommal sikerült elfogadtatni a költségvetést december közepe előtt.

A Szociáldemokrata Párt elnöke, Marcel Ciolacu képviselőházi elnök szerint a költségvetés kiegyensúlyozott, és lehetőséget teremt a helyi önkormányzatoknak arra, hogy elkezdjék megtervezni jövő évi beruházásaikat.

Miklós Zoltán, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője, a Szövetség pénzügyi szakértője úgy vélte, tekintettel a jelenlegi nemzetközi gazdasági és politikai körülményekre, összességében elmondható, hogy előremutató állami költségvetést fogadott el a parlament. Az RMDSZ alapvető célkitűzése a költségvetés kidolgozásának folyamatában a kiszolgáltatott energiafogyasztók védelme és a családok támogatása volt – hangsúlyozta.

Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Cătălin Drulă, a plénum előtt hazugnak és infláció-gerjesztőnek minősítette a költségvetést. Catalin Drulă a liberálisoknak felrótta, hogy annak ellenére, hogy azt ígérték, nem lesznek adóemelések, a büdzsé tulajdonképpen erre épül – vélte a politikus.

A Románok Egyesüléséért Szövetség elnöke, George Simion kijelentette, hogy a költségvetés csúfot űz a lakosságból, egy-két lejes fizetés- és nyugdíjemelést kínál, egyetlen lejt sem biztosít az ország újraiparosítására, a nagy infrastruktúrákra.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2022 december 15, 10:00

Etichete:
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete