Élő Kolozsvári Rádió

Stoltenberg Bukarestben: Vlagyimir Putyin győzelme tragédiát jelentene

Közös sajtótájékoztatót tartott hétfőn Bukarestben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Klaus Iohannis államfő.

Fotó: presidency.ro

Jens Stoltenberg kijelentette, hogy az ukrajnai háború valószínűleg a tárgyalóasztalnál fog véget érni, de a tárgyalások kimenetele teljes mértékben a hadszíntéren fennálló helyzettől függ majd, és hogy Vlagyimir Putyin győzelme tragédiát jelentene nemcsak Ukrajna, hanem az egész világ számára. Azt mondta, nehéz előre megjósolni a háborúk kimenetelét, Putyin orosz elnök például hatalmas stratégiai hibát követett el azzal, hogy alábecsülte az ukrán nép, az ukrán hadsereg és az ukrán politikai vezetők erejét, és azt hitte, néhány nap alatt el tudja foglalni egész Ukrajnát.

A NATO-főtitkár szerint Ukrajna támogatása azért is fontos, mert Putyin győzelme nemcsak Ukrajnára nézve jelentene tragédiát, hanem az egész világ veszélyesebb hellyé válna, mert minden autoriter vezető azt a következtetést vonná le, hogy erőszak alkalmazásával el lehet érni bizonyos célokat. ‘Nem léphetünk most vissza’ – nyomatékosított.

Jens Stoltenberg meggyőződését fejezte ki, hogy valamennyi tagállam ratifikálni fogja Svédország és Finnország csatlakozását az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez.

„Mindent meg fogunk tenni szövetségeseink védelmében. Itt, Bukarestben a NATO külügyminiszterei keresni fogják a módozatait Ukrajna további támogatásának, illetve annak, hogy miként lehet megbirkózni az orosz nyomással Bosznia-Hercegovinában, Moldovában és Grúziában” – mondta Stoltenberg. Méltányolta, hogy Románia „nagylelkű házigazdaként” fogadta az Ukrajnából érkező menekülteket, és a globális élelmiszerválság megelőzése érdekében megkönnyítette az ukrán gabona exportját.

Klaus Iohannis kijelentette, az ukrajnai háború miatt minden eddiginél fontosabb, hogy a NATO erős és összetartó legyen. Románia továbbra is jelentős mértékben hozzá fog járulni a Szövetség megerősítéséhez; ennek érdekében 2 százalékról 2,5 százalékra emeli 2023-tól a bruttó hazai termékből védelemre fordított összeget – emlékeztetett az elnök.

A sajtótájékoztató előtt az államelnök és a NATO-főtitkár négyszemközti megbeszélést tartott, amelyen szó esett a Romániában lezajlott fejleményekről is a főtitkár legutóbbi, februári látogatása óta. Iohannis beszámolt arról, hogy az eltelt tíz hónapban a NATO jelentős számú katonát telepített Romániába; jelenleg körülbelül 5000 szövetséges katona állomásozik az országban. Folyamatban van a NATO-harccsoport kiépítése, amely a tervek szerint dandárrá növi ki magát. Ennek a folyamatnak Franciaország biztosít keretet, de szoros az együttműködés Hollandiával, Belgiummal és Luxemburggal is, hogy a harccsoport a lehető leghamarabb elérje a teljes műveleti kapacitását.

Iohannis leszögezte, hogy Románia eltökélten kiáll Ukrajna szuverenitása, területi sérthetetlensége és függetlensége mellett.

Összefoglaló az Agerpres hírei alapján

Szerkesztő: kristalybea, 2022 november 29, 09:57

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók