Hadd szóljon!

12,5 százalékkal emelik a nyugdíjakat

Megerősítették hétfő este a koalíciós pártok vezetői, hogy jövő év január 1-jétől 12,5 százalékkal nőnek a nyugdíjak.

A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Nicolae Ciucă miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt elnöke, Marcel Ciolacu, valamint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kormányfőhelyettes Facebook-bejegyzésben számolt be a hétfői koalíciós ülésen született döntésekről.

Mint írták, január 1-jétől 12,5 százalékkal 1784 lejre nő a nyugdíjpont értéke a hozzájárulás elve alapján megítélt juttatások esetében.

Emellett a kisnyugdíjasokat további támogatásban részesítik 2023-ban: a legfeljebb 1500 lejes nyugdíjjal rendelkezők 1000 lejes, az 1501 és 2000 lej közötti öregségi juttatásban részesülők 800 lejes, a 2001 és 3000 lej közötti nyugdíjjal rendelkezők 600 lejes segélyt kapnak. A támogatást két részletben folyósítják, az egyiket a 2023-as év első félévében, a másikat a második szemeszterben.

Emellett a legfeljebb 1700 lejes nyugdíjjal rendelkezők jövőre is megkapják a 250 lejes szociális utalványokat. Ezek továbbra is kéthavonta járnak majd, egész év folyamán.

Az energiaszámlák kifizetésére a 60 éven felüli, legtöbb 2000 lejes nyugdíjjal rendelkezők 1400 lejes támogatást kapnak, ugyancsak két részletben.

Megállapodás született arról is, hogy a fogyatékkal élők 13. havi juttatást kapnak, az inflációhoz igazítják a háborús veteránok és azok özvegyeinek 2018-tól befagyasztott juttatását (ez körülbelül 30 százalékos emelést jelent), és a gyermeknevelési pótlék is az infláció mértékével nő majd 2023. január 1-jétől.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke bírálta a 12,5 százalékos nyugdíjemelést. Cătălin Drulă egy Facebook-bejegyzésben azt írta, miután a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt hónapokon át „itt a piros, hol a pirost” játszott a nyugdíjakkal, végül bejelentették, hogy mindössze 12,5 százalékkal növelik ezeket, bár az országos helyreállítási tervben a nyugdíjkiadásokra megszabott felső határ 27 százalékos emelést is lehetővé tett volna.

„Ez a nyugdíjemelés még a 15 százalékos inflációt sem fedezi. Ez a szüleink és a nagyszüleink megalázása” – fogalmazott.

Agerpres

Articol editat de kristalybea, 22 november 2022, 09:33

Etichete:
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak