Hadd szóljon!

Ringató – az élő énekszónak sokkal nagyobb az ereje, az érzelmi töltete

Nagy Tünde zenepedagógus 2019-ben találkozott először a Ringató foglalkozásokkal, és hamarosan Kolozsváron és Szászfenesen is meghonosította a Magyarországon már működő programot.

Már egészen pici kortól, pár hónapos kisbabákkal is lehet jelentkezni a Ringató foglalkozásaira. Nem a gyerekek zenei fejlesztése a cél, sokkal inkább a felnőttekben szeretnének kedvet ébreszteni az énekléshez.

„egy három év alatti gyerektől még nem várjuk el, hogy a zenéről tanuljon, őt csak körbevesszük ingerekkel. Tulajdonképpen ez történik a Ringatón is, leülünk egy nagy szőnyegre és közösen a családokkal énekelünk, mondókázunk. (…) Nem titkolt célünk, hogy a foglalkozásaink igazából a szülőknek szólnak, ugyanis azt szeretnénk, ha a velünk tanultakat a szülők hazavinnék és otthon is a mindennapjaik része lenne az éneklés, a mondóka.”

Az élő énekszó fontosságáról is mesélt rádiónknak Nagy Tünde zenepedagógus, a teljes beszélgetést a lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Articol editat de kristalybea, 17 november 2022, 13:44

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány