Listen Live Kolozsvári Rádió

Budapesten tett hivatalos látogatást Bogdan Aurescu külügyminiszter

Budapesten tett hivatalos látogatást Bogdan Aurescu külügyminiszter
Foto: Kép forrása: Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Facebook-oldala

Articol editat de kristalybea, 15 november 2022, 15:29

Kép forrása: Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Facebook-oldala

Bogdan Aurescu azt mondta a Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel tartott megbeszélését követően, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke tavaly elérte a 11 milliárd eurót, és az idei év első hét hónapjában 32 százalékos növekedést regisztráltak. A világjárvány és az ukrajnai háború negatív hatásai dacára növekszik a két ország kétoldalú kereskedelme; a román-magyar kereskedelmi kamara létrehozása ezt a kapcsolatot helyezi szilárdabb alapokra.

„A magyar fél biztosítani fogja a szükséges finanszírozást a kamara létrehozásához – helyiségeket, személyzetet és így tovább -, hogy a lehető leghamarabb, már a jövő év elején megnyithassuk” – mondta Aurescu.

A román diplomácia vezetője budapesti látogatásának apropója a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerségi nyilatkozat aláírásának huszadik évfordulója.

A találkozó során szóba került a magyarországi közjogi méltóságok Romániában tett magánlátogatásainak kérdése. „Ami a Romániában tett magánlátogatásokat és az ilyen alkalmakkor néha elhangzó nyilatkozatokat illeti, rendkívül fontosnak tartom, hogy felelős párbeszéd legyen közöttünk, közös értékeink keretein belül, összhangban politikai alapszerződésünkkel és a stratégiai partnerségről szóló nyilatkozatunkkal, és szem előtt tartva Románia alkotmányos értékeinek, valamint az európai és euroatlanti térség közös értékeinek jelentőségét” – fogalmazott a román külügyminiszter.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter úgy fogalmazott: „Mindig vannak ellenérdekeltek, mindig vannak zavarkeltők, akik akkora hangorkánt gerjesztenek, hogy úgy tűnik, mintha többen lennének, mint mi. De a helyzet az, hogy a két ország jelenlegi kormányainak van egy világos és mindenki számára könnyen érthető és látható célja, ami pedig az, hogy ezt a stratégiai partnerséget fenntartsuk, egészen egyszerűen azért, mert a két országnak és a két nemzetnek ez jó”. Leszögezte, hogy a magyar kormány erőforrásként tekint egymás nemzeti közösségeire a kétoldalú kapcsolatok szempontjából.

Bogdan Aurescu háláját fejezte ki azért, hogy a magyar állam feltétel nélkül támogatja Románia schengeni csatlakozását. Kifejtette, Románia számára nagyon fontos célkitűzés a belső határellenőrzés nélküli térségbe való felvétel, amely mindkét gazdaságnak, mindkét államnak és mindkét állam polgárainak előnyére válik, mivel leegyszerűsíti az átjárást a két ország között.

A két külügyminiszter érintette az energetikai biztonság témakörét is. Aurescu megemlítette ezzel kapcsolatban, hogy december 17-én Bukarestben írják alá a Románia, Magyarország, Grúzia és Azerbajdzsán közötti megállapodást az Azerbajdzsánból Közép-Európába vezető zöldenergia-átviteli kábel létrehozásáról.

Bogdan Aurescuval Orbán Viktor magyar miniszterelnök is tárgyalt a Karmelita kolostorban.

Agerpres, mti

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett