Listen Live Kolozsvári Rádió

Úton a Szentföldön – Heródes nyomában, isteni villanásokkal

Bizánci templom maradványai a Maszadán – ide elvonulhattak a szerzetesek, Heródes palotájának romjaiból templomot is építettek.

Hogyan lehet napjainkban tanítvánnyá válni, és miért érdemes a keresztény helyszínek mellett a Heródes neve által fémjelzett helyeket is meglátogatni? A Szentföldön járunk.

Szalai Viktor képes bármikor gyorstalpalót tartani a legváltozatosabb témákban, a római fürdőktől a zsinagógákig, Izrael és a Szentföld múltjával és jelenével kapcsolatban, nem véletlenül hasonlítják őt a legendás idegenvezetőhöz, a néhai Simon Segalihoz. Tájékozott, nagy tudású, ezen felül pedig humorérzéke is van, ami a legkomolyabb témák közepette is képes továbblendíteni az útmutatást, felvillanyozni a körülötte lévőket. Viktor 15 éve él Izraelben, és 22 éve foglalkozik idegenvezetéssel, Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztor személyében pedig remek társra talált az együttgondolkodásban, a zarándoklatok szervezésében. Jól kiegészítik egymást, a hallgatóság ebből csak gazdagodhat, s úgy érzem, a mostani zarándoklatot is szerencsés csillagzat alatt tervezték meg.

Úton a Szentföldön – Heródes nyomában, isteni villanásokkal

Articol editat de kristalybea, 12 november 2022, 14:14

Hogyan lehet napjainkban tanítvánnyá válni, és miért érdemes a keresztény helyszínek mellett a Heródes neve által fémjelzett helyeket is meglátogatni? A Szentföldön járunk.

Szalai Viktor képes bármikor gyorstalpalót tartani a legváltozatosabb témákban, a római fürdőktől a zsinagógákig, Izrael és a Szentföld múltjával és jelenével kapcsolatban, nem véletlenül hasonlítják őt a legendás idegenvezetőhöz, a néhai Simon Segalihoz. Tájékozott, nagy tudású, ezen felül pedig humorérzéke is van, ami a legkomolyabb témák közepette is képes továbblendíteni az útmutatást, felvillanyozni a körülötte lévőket. Viktor 15 éve él Izraelben, és 22 éve foglalkozik idegenvezetéssel, Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztor személyében pedig remek társra talált az együttgondolkodásban, a zarándoklatok szervezésében. Jól kiegészítik egymást, a hallgatóság ebből csak gazdagodhat, s úgy érzem, a mostani zarándoklatot is szerencsés csillagzat alatt tervezték meg.

Fel a Maszadára – a felvonó 3 perc alatt 900 métert tesz meg, így kerülünk 33 méterrel a tengerszint fölé.

Olyan programot állítottak össze, amelynek során a keresztény helyszínek mellett Izraelnek a Heródes által fémjelzett térségeibe is ellátogathattunk. Viktor következtetése: ha lett volna akkoriban Guiness Rekordok Könyve, Heródes bizonyosan szerepelt volna benne, és nem is egy dologgal. Ezúttal Caesareában, a Maszadán és Herodionban bolyongunk az egykori király útjain, és még a sírját is megkeressük.

Összeállításunk az alábbi lejátszóra kattintva meghallgatható.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Etichete:
KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is
Arcél szombat, 11 november 2023, 11:59

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is

Harmincéves idén a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL). Az Arcélben ünnepeltünk, és közben a zenecsoport új albumáról...

KEL – ahol a fiatalok kapnak is, de adnak is, egymásnak és másoknak is
„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”
Arcél szombat, 30 szeptember 2023, 16:09

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”

Hideg Anna nénivel ünnepeltük a magyar népmese...

„Mint amikor az óvodások jönnek ki az óvodából, úgy jönnek az énekszakaszok belőlem…”
Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál
Arcél szombat, 23 szeptember 2023, 11:19

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál

Kolozsváriakként is méltán lehetünk büszkék Maier-Orosz Judit világbajnok úszóra, aki családja hagyományait...

Látogatában a kolozsvári világbajnoknál, Maier-Orosz Judit szenior úszónál
Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve
Arcél szombat, 2 szeptember 2023, 12:17

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve

Kellemes találkozásokra, jó hangulatú beszélgetésekre is lehetőséget kínált a Sziget...

Sziget-portré – civilektől művészeken át szervezőkig, a szabadság jó érzésével fűszerezve
Arcél szombat, 5 augusztus 2023, 15:55

„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával

Kulcsár Gabriella zenekritikus, a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium nyugalmazott pedagógusa volt az Arcél...

„Az igazi öröm az, amit meg tudunk osztani másokkal” – zenés élettörténet Kulcsár Gabriellával
Arcél hétfő, 3 július 2023, 12:26

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében

Tíz fiatal végzett idén a BBTE Magyar Színházi Intézetének színművészeti szakán. Az Arcélben az évfolyam portréját igyekeztünk...

Tízen a kolozsvári színiről – egyetemi évek előadások tükrében
Arcél szombat, 10 június 2023, 08:53

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar

Ifjúsági zenekarrá ért a Magyarbikali...

Egy 12 éves történet – lemezbemutatóra készül a Magyarbikali Gyermekzenekar
Arcél szombat, 13 május 2023, 13:18

A remény és az élet hordozóivá válni – 100 éves a Szociális Testvérek Társasága

Két szociális testvér – Fülöp Magdolna és Homa Ildikó – életén, világszemléletén keresztül rajzoljuk meg a 100 éve alakult...