Hadd szóljon!

Megkéseltek két diákot Marosvásárhelyen egy gólyabál utáni mulatságon

Sürgősségre került röviddel csütörtök éjfél után két diák, akiket megkéseltek a város egyik szórakozóhelyén, a katolikus iskola gólyabálja után tartott bulin.

A Maros Megyei Klinikai Sürgősségi Kórház sürgősségi részlegének vezetője, dr. Maria Salanţa pénteken a sajtónak elmondta, hogy a 0 óra 20 perc körül beutalt két 16 éves fiatalnak szúrt sebeik vannak, az egyiknek az arcán és a vállán, a másiknak hastájékon. Egyikük sérülései sem kritikusak, de egyelőre a gyermeksebészeten tartják őket megfigyelés alatt – írja az Agerpres.

A Maros megyei tanfelügyelőség szerint a gólyabál után tartott mulatság megszervezésében sem az iskola, sem a szülők nem vettek részt.

A Marosvásárhelyi Rádió tudósítása szerint a tanárok nem engedték ki a diákokat a szórakozóhelyről miután megtörtént a késelés. A bulin résztvevő másik szemtanú elmondása szerint a késelő labilis természet és korábban voltak már ilyen jellegű problémái. Ugyanazon szemtanú elmondása szerint a rendőrség végül elkapta a tettest. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a buli alkalmával a kiskorú diákokat is kiszolgáltak szeszes italokkal – írja a rádió honlapján.

Sabin Păşcan elmondta, hogy péntek délutánra behívatta a tanfelügyelőségre egy megbeszélésre a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetőségét. A Maros megyei rendőrség nem közölte az álláspontját erről az ügyről.

kvr

Articol editat de kristalybea, 4 november 2022, 13:20

Etichete:
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak