Élő Kolozsvári Rádió

Ismét Hszi Csin-ping kínai elnököt választották a Kínai Kommunista Párt főtitkárává

Az államfő így várhatóan harmadik ötéves ciklusát kezdheti meg a Kínai Kommunista Párt élén.

Hszit Csin-ping-et elnöki tisztségébe várhatóan a 2023 márciusában sorra kerülő Országos Népi Gyűlésen iktatják be. Megválasztását követő sajtótájékoztatóján Hszi Csin-ping leszögezte: bár Kína nem tud fejlődni a világ többi része nélkül, „a világnak is szüksége van Kínára”.

Egyúttal méltatta az ország „két csodáját”, a gyors gazdasági növekedését és hosszútávú társadalmi stabilitását. A 69 éves Hszi Csin-ping elnöki mandátumát a kínai törvények nem korlátozzák, miután a pekingi törvényhozás 2018-ban eltörölte azt a jogszabályt, amelynek értelmében az ország első embere legfeljebb két mandátumot tölthet ki.

A Kínai Kommunista Párt 96 millió tagot számlál, mintegy 25 fős politikai bizottság, valamint annak tagjaiból álló, szűk körű, 7-9 fős állandó bizottság irányítja.

Forrás: MTI

Kép: Palácio do Planalto / flickr

Szerkesztő: kristalybea, 2022 október 23, 10:25

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók