Listen Live Kolozsvári Rádió

Lakosságarányosan Romániában halnak meg a legtöbben közúti balesetben az EU-ban

2019-ben és 2020-ban 17 százalékkal visszaesett a balesetben elhunytak száma, ami elsősorban a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásoknak tudható be.

Tavaly az EU-ban 45 baleset okozta elhalálozás jutott egymillió lakosra. 2021-ben is a svédországi és a dániai utak bizonyultak a legbiztonságosabbaknak, itt 20, illetve 22 halálos baleset jutott egymillió lakosra. Az országok halálozási arány szerinti rangsorát Románia vezeti, ahol 92 halálos balesetet jegyeztek egymillió főre vetítve, Bulgáriában 81 halálos baleset/millió fő az arány.

A 2022 első hét hónapjára vonatkozó előzetes adatok több mint 10 százalékos növekedést mutatnak a közúti baleset okozta halálesetek számában 2021 azonos időszakához képest.

Az Európai Bizottság júliusban bejelentette, hogy új, átdolgozott általános járműbiztonsági rendeletet léptetnek hatályba. Az ebbe foglalt biztonsági intézkedéseknek köszönhetően a becslések szerint 2038-ig 25 ezerrel csökkenhet a közúti balesetek okozta halálesetek, és legalább 140 ezerrel a súlyos sérülések száma.

Articol editat de kristalybea, 18 október 2022, 11:29

Agerpres

Etichete:
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...