Élő Kolozsvári Rádió

Ismét lehet jelentkezni az Örökségünk őrei versenybe

Két év kihagyás után újraindul az Örökségünk őrei országos műemlékvédelmi verseny. A járványhelyzet alatt a szervezők átértékelték és átgondolták a verseny célját, értékeit, főbb mozzanatait, így a szabályzatba belekerült néhány fontos módosítás.

A 2019-es döntő egyik pillanata. Fotó: Serar Szabolcs /BlinkMedia

Október 21-ig várják a 9–12. osztályosok mellett, idén először az 5–8. osztályos csapatok jelentkezését is. Hegedüs Csilla államtitkárt, a verseny ötletgazdáját Szilágyi Szabolcs kérdezte.

A Szórvány cselekvési terv részeként elindított, de ma már szerte Erdélyben működő Örökségünk őrei mozgalom az utóbbi évek egyik legsikeresebb, ifjúságnak szóló örökségvédelmi kezdeményezése. A verseny alatt a diákok kiválasztanak egy-egy műemléket és fél éven keresztül az a feladatuk, hogy felfedezzék, másokkal is megismertessék azokat. A sztorit, a titkokat, a különlegességet keresik, és ezt bemutatják különböző kommunikációs eszközökkel.

A jelentkezési határidő október 21. A csapatok jelentkezését az info.oroksegunkorei@gmail.com e-mailcímre várják. További információkat a megadott e-mailcímen vagy az Örökségünk őrei Facebook-oldalán találnak az érdeklődők.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 október 14, 12:40

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak