Listen Live Kolozsvári Rádió

Joe Biden szerint Vlagyimir Putyin elszámította magát

Joe Biden szerint Vlagyimir Putyin elszámította magát
Foto: Fotó forrása: @POTUS/Twitter

Articol editat de kristalybea, 12 október 2022, 10:26

Fotó forrása: @POTUS/Twitter

Joe Bidennek a CNN hírtelevízióban feltették a kérdést, hogy bevethet-e az orosz elnök atomfegyvert, amelyre azt mondta: nem gondolja, de már az is felelőtlenség, ha erről beszél, mert önmagában ez is destabilizáló hatással jár.

Az amerikai elnök a demokrata párt egyik múlt heti kampányrendezvényén úgy nyilatkozott, hogy a világ 60 éve, a kubai rakétaválság óta nem állt olyan közel egy „nukleáris armageddonhoz”, mint manapság.

Joe Biden kijelentette: az orosz elnök Ukrajnával összefüggésben hangoztatott indokai és céljai „nevetségesek”. Szerinte abban is tévedett, hogy az ukránok behódolnak majd az orosz megszállóknak, kemény ellenállásuk cáfolta meg ezt. Az amerikai elnök úgy vélte, hogy az orosz államfő teljesen elszámította magát abban is, hogy tárt karokkal fogadják majd Ukrajnában.

Közölte: nem látja értelmét a négyszemközti tárgyalásnak Vlagyimir Putiynnal a G20 közelgő csúcstalálkozón, bár megjegyezte, hogy ez attól is függ, miről akarna beszélni vele az orosz vezető.

mti

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett