Élő Kolozsvári Rádió

Légicsapások érték Kijevet

Több robbanást hallottak hétfő reggel Kijevben. Az ukrán fővárost hónapok óta először érik rakétacsapások.

Az ukrán hatóságok szerint többen meghaltak és megsérültek a csapásokban, de a pontos számok jelenleg nem ismertek.

Az éjszaka folyamán Zaporizzsja városát is több találat érte.

A The Guardian tudósítója megjegyzi, hogy az ukrán erők számítottak ellencsapásokra azután, hogy szombaton robbanásban megsemmisült a Krím félszigetet Oroszországgal összekötő híd egy része. Vlagyimir Putyin orosz elnök „ukrán terroristaakciónak” nevezte a híd megtámadását.

FRISSÍTÉS: Az ukrán belügyminiszter tanácsadója szerint nyolc civil halt meg a kijevi támadásokban. Vitalij Klicsko polgármester a Telegamon azt közölte, kritikus infrastruktúrát ért légicsapás. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy fogalmazott: „Ukrajna-szerte folyamatosan légiriadó van”. A kijevi rakétatámadások után több más várost is csapás ért, köztük Lvivet és Dnyiprót.

FRISSÍTÉS 2: Vlagyimir Putyin orosz elnök megerősítette a légicsapások elkövetését több helyszínen. Videóüzenetében azt mondta, nagy hatótávolságú rakéták energetikai, katonai és kommunikációs célpontokat találtak el. Kijelentette, hogy „kemény” válaszlépések várhatók további, „orosz területen elkövetett terrorcselekmények” esetén.

bbc, the guardian

Szerkesztő: kristalybea, 2022 október 10, 09:50 / actualizat: 2022 október 10, 13:31

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget