Élő Kolozsvári Rádió

Az RMDSZ csak az önkormányzati alkalmazottak bérezésének újraszámolását támogatja

Csak az önkormányzati alkalmazottak bérezésének az újraszámolását támogatja az RMDSZ – közölte hétfőn az alakulat.

Az RMDSZ közleménye szerint az egységes bértörvény előírja, hogy az önkormányzatokban dolgozók fizetése az alpolgármester vagy a megyei tanács alelnökének a fizetésének függvényében alakul, amelyet évente a minimálbér értékéhez kell igazítani a törvény értelmében. Azonban a jogszabályt az elmúlt négy évben nem alkalmazták megfelelően minden területen, ennek következtében jelentős bérkülönbségek alakultak ki. A helyi közigazgatásban sem történt fizetésemelés az elmúlt négy évben, amely méltánytalan helyzeteket és különbségeket idéz elő az állami szférában.

A közlemény idézi Csoma Botondot, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjét, aki elmondta: kistelepülések önkormányzatainak működése kerül veszélybe azáltal, hogy nem tartják be az egységes bértörvény előírásait.

A képviselőházi frakció hétfő délutáni gyűlésén megerősítette azt az álláspontot, miszerint a képviselők és szenátorok fizetéseinek a 2021-es minimálbér függvényében történő újraszámolása nem prioritás, és kizárólag az önkormányzatokban dolgozó alkalmazottak juttatásának az emelését támogatják a keddi képviselőházi plénumon – áll a közleményben.

Articol editat de kristalybea, 27 szeptember 2022, 06:08

Etichete:
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak