Élő Kolozsvári Rádió

Európai Parlament: Magyarország „választásos autokráciává” vált

Az Európai Parlament elfogadta azt a jelentést, amely szerint Magyarország „választásos autokráciává” vált.

Az EP honlapján közzétett közlemény szerint az Unió tétlensége súlyosbította a problémát, a helyreállítási pénzeket mindaddig vissza kell tartani, amíg az ország nem teljesíti az uniós ajánlásokat és az Európai Bíróság határozatait.

A Parlament elítéli „a magyar kormány szándékos és szisztematikus erőfeszítéseit” az európai értékek aláásására, és eredményt vár a 7. cikk szerinti eljárástól – áll még a közleményben.

A Gwendoline Delbos-Corfield által tett jelentést 433 szavazattal, 123 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament.

A Parlament ugyanakkor ismét felszólítja a Bizottságot, hogy garantálja: az uniós források végső kedvezményezettjeit nem fosztják meg az uniós forrástól akkor sem, ha a jogállamisági feltételrendszer keretében szankciókat alkalmaznak Magyarországgal szemben – írja a közlemény.

A jelentés szerint problémás Magyarországon az alkotmányos és a választási rendszer működése, az igazságszolgáltatás függetlensége, a korrupció és az összeférhetetlenség és a véleménynyilvánítás szabadsága, beleértve a médiapluralizmust. A tudományos élet szabadsága, a vallásszabadság, az egyesülési szabadság, az egyenlő bánásmódhoz való jog, beleértve az LMBTIQ-személyek jogait, a kisebbségek jogai, a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai szintén problematikus területek Magyarországon – áll a jelentésben.

A Fidesz Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben Hidvéghi Balázs EP-képviselő úgy reagált: Magyarországgal mindig is lehetett és most is lehet tárgyalni, de szerinte az Európai Parlament zsarolni akar, nem pedig megállapodni. Gál Kinga EP-képviselő pedig úgy fogalmazott: „felháborítónak találja a magyar kormány ellen folytatott koncepciós eljárást az EP-ben”, miközben szavai szerint az Európai Bizottság és a kormány között konstruktív kommunikáció zajlik.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 szeptember 15, 15:12

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete