Élő Kolozsvári Rádió

Zarándoklat a hegyekért – a Déli-Kárpátok csúcsaira szaladnak a Rupicapra tagjai

Újabb kihívás előtt állnak a Rupicapra Hegyisport Egyesület tagjai, ezúttal a Déli-Kárpátok 2500 méternél magasabb hegycsúcsait célozzák meg.

Röviddel azután, hogy egy öt tagú baráti társaság (Hadnagy Péter, Katona Alpár, Mezei Lehel, Szénási Zoltán és Vágási Csongor) szerencsésen hazatért Izlandról, amelyet két keréken szeltek át, a következő napokban az egyesület újabb tagjaira vár nagy kaland. Robu Júlia, Bogya Zoltán és Alex Ivanov szeptember 8-a és 11-e között szaladva közelíti meg a Déli-Kárpátok kilenc hegycsúcsát – Bogya Zoltán elmondása szerint a hegyek ritmusában mozognak majd, amit aztán igazítanak a saját ritmusukhoz is. Így teremtődik meg egyfajta harmónia, és ezáltal jól is fogják érezni magukat.

Két másik személy is csatlakozik hozzájuk, ők felváltva, két-két napig lesznek velük a kihívás során – ami nem csúcshódítás, hanem inkább arról van szó, megmásszák a csúcsokat, „és szépen megsimogatják a köveket”.

A Hangoló vendége Bogya Zoltán hegyifutó volt, akinek ezt jelenti a mostani kihívás: zarándoklat a hegyekért. Hogy miért? Kiderül a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

További részletek a Rupicapra honlapján és Facebook-oldalán.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 szeptember 5, 13:34

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak