Hadd szóljon!

A héten születik döntés a bánffyhunyadi magyar óvoda ügyében

Szerdai ülésén hoz döntést az önkormányzat a bánffyhunyadi óvoda ügyében – közölte Facebook-bejegyzésében a város polgármestere, Mircea Morosan.

Fotó: MTI/Kiss Gábor

A liberális elöljáró azt közölte, hogy a helyi tanács ülését megelőző napokon két megbeszéléssel szeretné elősegíteni, hogy az önkormányzati képviselők a részletek ismeretében döntsenek. Hétfőn a városi önkormányzatban jelen levő pártok képviselőit, kedden pedig az épületet a város rendelkezésére bocsátó református egyház képviselőit hívta megbeszélésre az önkormányzati képviselőkkel.

Bánffyhunyadon etnikai feszültségek keletkeztek amiatt, hogy július közepén felavatták a magyar állam támogatásával felépített új óvodaépületet. A Szociáldemokrata Párt helyi vezetője úgy vélte, hogy diszkrimináció lenne, ha csak a magyar gyermekeket szolgálná az új épület, és azt követelte, hogy a román és a magyar gyermekek egyaránt használhassák a jól felszerelt új létesítményt. Az épületet tulajdonosa, a református egyház képviselője azt közölte: mindenkit várnak az új óvodába, de az oktatás nyelve a magyar kell hogy legyen.

Augusztus közepén el kellett halasztani azt a tanácsülést, amelyiken az óvodaépület használatba vételéről döntött volna az önkormányzati testület.

Mircea Morosan pénteki Facebook-bejegyzésében kijelentette: elítéli azt a módot, ahogy egyes felelőtlen helyi politikusok az új épület ingyenes használatba vételét a politikai harc eszközévé tették, és a múlt századra jellemző feszültséget keltettek. Azt is hozzátette: hogy elítél minden olyan kísérletet, amely faji, etnikai vagy nemi alapon akarja megosztani a bánffyhunyadi közösséget. A polgármester a Bánffyhunyadot sok ideje jellemző etnikai sokszínűségre és egységre buzdított üzenetében.

A magyar állam támogatásával a református egyház által épített új óvodát július 17-én avatták fel. A mintegy 3,5 millió lejből felépített kétszintes épületben négy óvodás és egy bölcsődés csoport kap helyet.

mti

Articol editat de kristalybea, 29 augusztus 2022, 09:55

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak