Listen Live Kolozsvári Rádió

Bértámogatás a falusi iskolákban és a sajátos nevelési igényű diákot oktató tanároknak

Bértámogatás a falusi iskolákban és a sajátos nevelési igényű diákot oktató tanároknak
Foto: Fotó: gov.ro

Articol editat de kristalybea, 26 augusztus 2022, 10:25

Az országos bruttó átlagbér háromszorosának megfelelő prémiumot kaphatnak a falusi iskolákban meghirdetett állásokat elfoglaló pedagógusok. A tárcavezető elmondta, meghatároznak majd egy minimális időtartamot, ameddig a vidéki iskolákban állást elfoglaló tanároknak tanítaniuk kell ahhoz, hogy a prémiumot megkapják.

Az oktatási miniszter szerint növelik a sajátos nevelési igényű gyerekeket oktató iskolák finanszírozását is. Uagyanakkor az új közoktatási törvény tervezetébe bekerült az a javaslat, hogy gyerekeként 5 százalékos bérpótlékban részesüljön az a pedagógus, aki sajátos nevelési igényű diákot oktat. Egy osztályban legtöbb három sajátos nevelési igényű gyerek lehet majd – mondta el a miniszter.

Cîmpeanu tájékoztatása szerint az új tanügyi törvények tervezetének közvitájára több mint 9000 javaslat érkezett a csütörtöki határidőig. Ezek közül mintegy 1500-at készül belefoglalni a minisztérium a jogszabályokba.

Agerpres

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett