Élő Kolozsvári Rádió

Lehet pályázni a kkv-knak szánt támogatásokra

Keddtől lehet letenni a pályázatokat a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak szóló 4.1.1-es pályázati kiírásra – közölte az RMDSZ.

Az Európai Projektek és Beruházások Minisztériumának pályázati kiírása keretében a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került mikro-, kis- és közepes vállalkozások kétféle támogatásban részesülhetnek, a de minimis támogatás összesen 59,69 millió eurót, az állami támogatás 359,14 millió eurót biztosít a kkv-knak.

Az állami támogatásra augusztus 23-án 10 órától lehet benyújtani a pályázatokat augusztus 29-ig. A de minimis támogatásra augusztus 24-től várják a pályázatokat.

A de minimis támogatás esetében a meglévő termelőkapacitásokhoz/szolgáltatásokhoz kapcsolódó épületek korszerűsítésére, felszerelésére kiírt támogatási intézkedés összértéke 59,69 millió euró. A támogatás értéke minimum 50 000 euró és maximum 200 000 euró, és nem lehet több mint a 2019-ben elért forgalom legfeljebb ötszöröse. A vissza nem térítendő támogatásoknál szükséges az önrész megléte. Középvállalkozások esetében 15%, kisvállalkozásoknál 10%, valamint mikrovállalkozásoknál 5%.

Állami támogatásként a felújításhoz szükséges beruházási támogatások összértéke 358,14 millió euró. Az elnyerhető támogatás értéke minimum 50 000 euró és maximum 500 000 euró lehet, és nem lehet több mint a 2019-ben elért forgalom legfeljebb ötszöröse. Szükséges az önrész megléte, ez 35-75% között mozoghat, régiótól függően.

A pályázati rendszerbe augusztus 16-ától lehetett regisztrálni, a pályázatok benyújtására augusztus 23-29. között van lehetőség.

közlemény

Szerkesztő: kristalybea, 2022 augusztus 23, 10:29

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók