Élő Kolozsvári Rádió

Minősített iratokat is lefoglaltak Donald Trump otthonában

Minősített, szigorúan titkos iratokat is lefoglalt Donald Trump volt amerikai elnök floridai otthonában az FBI a hétfői házkutatás során – derül ki a tegnap közzétett jegyzőkönyvekből.

Fotó: Shanon Stapleton/Reuters

Fotó: Shanon Stapleton/Reuters

A nyomozók 20 doboznyi iratot vittek el, közöttük egy „bőrkötésű dobozt is”, benne fotóalbumokkal, kézzel írott jegyzetekkel, és különböző egyéb, minősített és titkos iratokkal. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium azt is közölte, hogy a házkutatást az 1917-es kémtörvény vélhető megsértése miatt indították el.
Donald Trump és csapata vitatja az iratok minősített voltát, azt állítva, hogy a volt elnök a hivatalából történt távozása előtt feloldotta azok minősítését. Trump a saját közösségimédia-oldalán közzétett nyilatkozatában azt írta, nem kellett volna semmit lefoglalniuk a nyomozóknak, bármihez hozzáférhettek volna anélkül, hogy szavai szerint “betörtek volna a házába”.
A Washington Post tegnap saját értesülésre hivatkozva azt írta, hogy atomfegyverekre vonatkozó minősített iratokról is szó volt a házkutatás során. A nyilvánosságra hozott dokumentumokból erre vonatkozó információ nem derült ki.

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2022 augusztus 13, 09:33

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók