Listen Live Kolozsvári Rádió

Új versenytárgyalást írnak ki a Bihar – Bisztraterebes autópályaszakaszra

Új versenytárgyalást írnak ki a Bihar – Bisztraterebes autópályaszakaszra
Foto: Fotó: Sorin Grindeanu/Facebook

Articol editat de kristalybea, 12 augusztus 2022, 10:55

Fotó: Sorin Grindeanu/Facebook

A bejegyzés értelmében a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) csütörtökön elküldte jóváhagyásra az országos közbeszerzési ügynökségnek (ANAP) a Brassót Nagyváraddal összekötő sztráda 28,55 km-es szakaszára vonatkozó dokumentációt. Ennek jóváhagyása után ki lehet írni a versenytárgyalást – szögezte le a miniszter, aki szerint a tervezési munkálatokra legtöbb hat hónapot, a kivitelezésre 18 hónapot szabnak majd meg a szerződésben.

Grindeanu május közepén jelentette be, hogy a CNAIR szerződést bontott a szóban forgó sztrádaszakaszt építő konzorciummal. Azzal indokolta a döntést, hogy a vállalat addig nem nyújtott be megfelelő műszaki tervet, bár a szerződést még 2020-ban aláírták, és 2022 végére el kellett volna készülnie a munkálatokkal.

A Trameco által vezetett konzorcium képviselői erre reagálva kormányzati kivizsgálást szorgalmaztak a szerződéssel kapcsolatban, és a CNAIR-t tették felelőssé a helyzetért. Meglátásuk szerint a szerződés felmondásáról szóló döntést „teljesen visszaélésszerűen” hozta meg a CNAIR, a szerződésbe foglalt rendelkezések és a vonatkozó jogszabályok megsértésével.

Az A3-as autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti, 28,55 km-es szakaszának megépítéséről szóló, 326,5 millió lej értékű szerződést 2020 júniusában írta alá a CNAIR a Trameco által vezetett konzorciummal.

Agerpres

Etichete:
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett