Hétvégén Khetane a Pataréten – lehet segíteni az építésben
Koncertek, filmvetítés, gyerekrendezvények tarkítják Patarét Dallas nevű részét augusztus 12-14 között. A fesztivál keretében tehetségkutató verseny is zajlik.
Szakáts István szervező reggeli műsorunkban elmondta: a fesztivál egyik célja, hogy a közösség már érezze végre, hogy ez az övék, ők csinálják, a saját erőre való ráébresztés, a másik pedig ennek a láthatatlanságnak a leküzdése.
A Khetane továbbá a patarétiek önbecsülésének erősítését, a kultúrájuk népszerűsítését és tudatosítását is el szeretné érni. A hétvégén kitakarították a fesztiválterületet, kedden pedig elkezdik építeni a fesztiválhelyszín, ehhez kérik a közösség segítségét, bárki részt vehet, aki szívesen barkácsol, fúr-farag.
Azzal, hogy nincsenek szolgáltatások, nincs rendes tömegközlekedés a terület és a város között, a hatóságok teszik láthatatlanná Patarétet, ezen is javítana a Khetane fesztivál szervezői csapata.
Bár a fesztivál első sorban a patarétieknek szól, a kolozsvári közönséget is szívesen látják – Szakáts István szervező a kijutás módjáról is beszélt.
Műsorvezető: Kristály Bea
Articol editat de kristalybea, 8 augusztus 2022, 15:02 / actualizat: 9 augusztus 2022, 19:44