Az elhunyt mérai zenészek emlékére muzsikáltak
Miközben a mérai csűrfesztivál színpadán ghánai, török vagy éppen több nemzetiségű zenekarok csináltak óriási bulit estéről estére, vasárnap délelőtt a hagyományos népzene került ismét a figyelem középpontjába.
Az elhunyt mérai zenészek emlékére muzsikáltak, helyi és vendégzenészek, a temetőben.
Több tucat fesztiválozó jött ki a temetőbe a vasárnapi istentisztelet után a mérai zenészek emlékére tavaly ősszel felállított kopjafához. A világzenei fesztivál szervezői számára meghatározó a hagyományos népzene, mondja Varga Zoltán, az egyik főszervező.
A temetői megemlékezés résztvevői több zenészsírt felkerestek, a muzsika mellé pálinka is került. és régi történetek is, például arról, hogy miért Árusok az Árusok. Árus Béla harmonikás mesélte el.
A temetői muzsikálás egyik résztvevője Kiss B. Ádám prímás volt, szerinte a mérai világzenei fesztivál alapja a kalotaszegi muzsika.
A népzene szerves része a mérai világzenei fesztiválnak a négy nap közül az egyik hangsúlyosan erről szól, de a világzenei koncertek után minden este hajnalig tartó táncház van.
Szilágyi Szabolcs összeállítása.
Szerkesztő: kristalybea, 2022 augusztus 8, 09:18