Élő Kolozsvári Rádió

Könyvfalásra fel! – szeptember 1-jén indul a nevezés

Szeptember 26. és 30. között ismét találkozhatnak és együtt játszhatnak a gyerekek, fiatalok – másodikosoktól a tizenkettedikesekig – az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékban.

Az Ábel Kiadó, a Koinónia Kiadó, a Librológus Kulturális Egyesület és a Talentum Református Iskola szervezésében, mintegy 20-30 fiatal erdélyi pedagógusból álló önkéntes csapat segítségével valósul meg az idei, sorban a negyedik Könyvfaló játék. Célja továbbra is az, hogy becsempéssze az olvasás szeretetét az iskolások szívébe. A szervezők izgalmas könyveket ajánlanak az érdeklődőknek, szeptember végén pedig a szerzőkkel való találkozás lehetőségét is megteremtik.

Augusztusban még be lehet szerezni a könyveket, majd a játékra szeptember 1. és 18. között lehet jelentkezni, ezt követően a csapatok megkapják az első forduló feladatlapjait.

A könyvek:

II–III. osztály – Gál Andrea: Tengertánc, Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék;
III–IV. osztály – Fóris-Ferenczi Johanna: Teszetosza Matati, Dóka Péter: SzuperMalac és Űrpatkány;
V–VI. osztály – Nyulász Péter: Helka 2 -Ciprián, Mészöly Ágnes: A kupolák titka;
VII–VIII. osztály – Zágoni Balázs: Szamos-parti Hollywood, Mészöly Ágnes: Az emberek országa;
IX–XII. osztály – Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk.

Az egyik szervezővel, Harbula Hajnalkával, a Talentum Református Iskola magyartanárával a Hangolóban beszélgettünk.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2022 augusztus 2, 11:59 / actualizat: 2022 augusztus 2, 15:59

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön