Listen Live Kolozsvári Rádió

Klaus Iohannis: a kisebbségek megbélyegzését mindannyiunknak keményen kell büntetnünk

Klaus Iohannis: a kisebbségek megbélyegzését mindannyiunknak keményen kell büntetnünk
Foto: Képernyőmentés a bukaresti holokauszt-emlékmű honlapjáról.

Articol editat de kristalybea, 2 augusztus 2022, 12:56

„Ma kegyelettel adózunk annak a közel 500 000 roma gyermek, nő és férfi emlékének, akik a holokauszt áldozatai lettek. Egész családok pusztultak el ebben a népirtásban, szörnyű brutalitásnak kitéve. Gondolataink a borzalmak túlélőikkel és leszármazottaikkal is vannak” – ismertette Klaus Iohannis üzenetét a bukaresti holokauszt-emlékműnél tartott megemlékezésen Cătălina Galer államtanácsos.

Az államfő emlékeztetett arra, hogy 80 évvel ezelőtt kezdte el az Antonescu-rezsim a romák deportálását a Dnyeszteren túli területekre. Akkor mintegy 25 000 romát hurcoltak el, és arra ítélték őket, hogy embertelen és egészségtelen körülmények között éljenek, élelemtől megfosztva és kényszermunkára kényszerítve. Ennek a közösségnek alig a fele élte túl a deportálásokat. „A román állam vállalta a felelősséget ezért a bűncselekményért, amely történelmünk sötét epizódja” – szögezte le Iohannis.

Az elnök szerint nem szabad elfelejteni azokat a drámákat, megaláztatásokat és traumákat, amiket ezek az emberek elszenvedtek. „A roma holokauszt emléknapja arra kötelez bennünket, hogy éberek maradjunk, és ne engedjük, hogy rasszista, antiszemita, diszkriminatív vagy idegengyűlölő üzenetek és attitűdök terjedjenek a társadalomban. Ebben a szörnyű mészárlásban elpusztított minden egyes élet olyan örökség számunkra, amelyet ápolnunk kell, de egyben olyan fény is, amely eligazít bennünket európai utunkon” – fogalmazott üzenetében az államfő.

Klaus Iohanis megállapította, hogy Románia, akárcsak egész Európa, több mint két éve nehéz helyzetben van a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt, és ez idő alatt „aggasztóan” fokozódott a gyűlöletbeszéd, terjedtek a diszkriminatív és rasszista üzenetek, különösen a nyilvánosságban.

„A holokauszt meghamisítása, relativizálása vagy akár tagadása a demokratikus társadalmak megmérgezésére, az értékek és elvek megtagadására irányuló cselekedetek. A rasszista vagy soviniszta kijelentések elfogadhatatlanok, és az ilyen magatartásokat és megnyilvánulásokat határozottan el kell utasítani és el kell ítélni. Bonyolult időket élünk, ezért fontos, hogy a román társadalom egységes legyen, és példát mutasson a toleranciában, az elfogadásban, az etnikai és vallási sokszínűség megbecsülésében és tiszteletben tartásában” – fejtette ki az államfő.

Hangsúlyozta: továbbra is az oktatás a legfontosabb eszköz arra, hogy a történelem sötét epizódjai többé ne ismétlődhessenek meg. „A kisebbségek megbélyegzését és megkülönböztetését mindannyiunknak keményen kell büntetnünk. Kötelességünk az embertársaink iránti tisztelet és törődés előmozdítása és ápolása is. A mai Romániában a roma közösség tagjainak nem kellene attól félniük, hogy előítéletek érik őket, vagy hogy elszigetelődnek a társadalomtól” – hangsúlyozta Iohannis.

Az államfő úgy vélekedett: Románia példát mutatott a régióban, mivel az első uniós tagállamok között volt, amelyek országos stratégiát fogadtak el az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzésére és leküzdésére. „Meggyőződésem, hogy a központi és helyi hatóságok felelősséggel és energiával folytatják a fájdalmas múlt feldolgozására irányuló erőfeszítéseiket, a román társadalom pedig megerősíti az európai és demokratikus értékek iránti elkötelezettségét” – üzente a roma holokauszt európai emléknapján Klaus Iohannis.

Agerpres

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett