Élő Kolozsvári Rádió

„Csodálatos volt lenézni a Földünkre” – Farkas Bertalant köszöntjük születésnapján

Augusztus 2-án ünnepli születésnapját Farkas Bertalan vadászpilóta, űrkutató, mind a mai napig az első és az egyetlen magyar űrhajós, aki járt a világűrben. Tusványoson beszélgettünk vele.

„Csodálatos volt lenézni a Földünkre” – Farkas Bertalant köszöntjük születésnapján

Szerkesztő: kristalybea, 2022 augusztus 2, 11:05 / actualizat: 2024 augusztus 2, 19:54

Farkas Bertalan 1949. augusztus 2-án született Gyulaházán, és még 31 éves sem volt, amikor a Szovjetunió vezette Interkozmosz űrkutatási együttműködés keretében az űrbe repülhetett. 1978-ban kezdte meg a felkészülést a Gagarin Űrhajóskiképző Központban, majd parancsnokával, Valerij Kubaszov űrhajóssal 1980. május 26-án, moszkvai idő szerint 21 óra 20 perckor indult a világűrbe, a Szojuz-36 fedélzetén, amely majd a Szaljut–6 űrállomáshoz kapcsolódott. 8 napot, 20 órát és 45 percet töltöttek odafent, és büszkén jegyzik meg sokan, hogy ezzel az utazással Magyarország a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe.

Farkas Bertalan Tusványoson

Életének méltán legemlékezetesebb momentumairól Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén kérdeztük Farkas Bertalant – a világűrbeli meseolvasásról is, de a nappalaik és az éjszakáik különbözőségéről is.

„Nem volt rá idő, mert nem szerettem volna; én egy másodpercet nem szerettem volna aludni, mert olyan csodálatos volt úszkálni az űrállomás belsejében és lenézni a Földünkre, vagy éppenséggel a csodálatos csillagos eget nézegetni.”

„Az űrhajós mindig kísérleti alany, hiszen az orvosok, hozzáértő szakemberek, pszichológusok feldolgozzák az általuk létrehozott teljesítményt. Hogyne, persze, ez egy óriási dolog ám! Szoktam is mosolyogni magamban, hogy minden űrhajós igazából kísérleti nyúl. Ez egy megmérettetés, és az embernek nagyon fontos, hogy megoldotta, megcsinálta, csúcson vagy, ott maradsz, vagy mi történik majd veled. Igen, ez egy nagyon jó dolog.”

Az első magyar űrhajóssal készült interjú meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön