Élő Kolozsvári Rádió

Kánikula: ne gyújtsanak tüzet, ne dobják el az égő cigarettát!

A kánikula hatásait enyhítő intézkedésekről döntött szerdán az országos vészhelyzeti bizottság – jelentette be Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem vezetője.

A rendelkezések értelmében

– a hőmérsékleti értékektől függően korlátozni kell a kültéri tevékenységeket és munkavégzést;
– elsősegélynyújtásra alkalmas, árnyékos fedezékeket kell létrehozni, ahol ingyen ivóvizet biztosítanak;
– tájékoztatni kell a lakosságot a kánikulára vonatkozó óvintézkedésekről és a tarlóégetés szigorú tiltásáról;
– az erdészeti felügyelőségeknek fokozottan kell ellenőrizniük az erdőket, főleg a turisták által sűrűn látogatott helyeken;
– a hatóságoknak tűzvédelmi megfigyelés alatt kell tartaniuk az erdőket és mezőgazdasági területeket;
– figyelemmel kell kísérni a kiszolgáltatott személyeket;
– készenlétbe kell helyezni az egészségügyi sürgősségek, tűzvészek vagy balesetek esetén bevetendő erőforrásokat.

A CNSU a lakosság számára is kidolgozott néhány ajánlást. Azt tanácsolják az embereknek, hogy a kánikula óráiban térjenek be néha légkondicionált helyiségekbe, 11 és 18 óra között kerüljék a napsütötte helyeket, a zsúfoltságot és tartózkodjanak a fizikai megerőltetéstől, igyanak sok vízalapú folyadékot (vizet, gyümölcslevet, langyos teát), fogyasszanak joghurtot, gyümölcsöt és zöldséget, viseljenek szellős öltözetet, kalapot, napszemüveget, és kerüljék a nehéz, zsíros ételeket, az alkoholt, a túlzott mennyiségű koffeint és cukrot tartalmazó élelmiszereket.

Arafat ugyanakkor nyomatékosan felszólította a gazdákat, hogy ne gyújtsák meg a tarlót, ne használják a tüzet területük megtisztítására, a turisták se rakjanak tüzet a kirándulás során; az autósoknak külön üzent, kérve őket, hogy ne dobják ki a kocsi ablakán az égő cigarettát. Mindez ugyanis az aszály miatt kiszáradt növényzet lángra lobbanásához, az pedig tűzvészhez vezethet.

A CNSU által elfogadott intézkedések nyár végéig hatályban maradnak.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2022 július 21, 09:55

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók