Hadd szóljon!

Százezer magyar is kimaradhat a népszámlálásból

Országosan és a magyar lakosság szempontjából is kedvezőtlenül alakul a népszámláláson résztvevők aránya.

A jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben, illetve azok nagyobb településein is jelentős mértékben csökkenhet a magyarság száma az alacsony érdeklődés miatt, így Szatmárnémeti és Marosvásárhely, illetve Gyergyószentmiklós és Csíkszereda, valamint Kolozsvár, Temesvár és Nagybánya is az érintettek között szerepel. Utóbbi három településen a becsült lakosság 20 százaléka még mindig nem vett részt a népszámláláson. Amennyiben pedig a hátramaradt négy nap alatt nem sikerül felgyorsítani és ezzel növelni a részvételi arányt, úgy több tízezer magyar lakos is kimaradhat az összeírásból. Mindeddig az ország 86 százaléka vett részt a népszámláláson, azaz eddig 16,3 millió lakost regisztráltak. Az összeírás vasárnap zárul.

A magyar lakosság jelenlegi pontos részvételi arányairól a magyar nyelvű népszámlálási kampány koordinátorát, Barna Gergőt kérdezte Birtalan Albert.

Articol editat de kristalybea, 20 július 2022, 16:36

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány