Élő Kolozsvári Rádió

Ivóvizet szállítanak a györgyfalviaknak

Ivóvizet szállítanak a györgyfalviaknak, mihamarabb megoldást kell találni az ellátórendszer tisztítására és helyreállítására – közölte kedden Tasnádi István Szilárd Kolozs megyei alprefektus Facebook-oldalán.

Kedden sürgősségi ülést tartottak az illetékes megyei hatóságok képviselői, miután hétfőn a Kolozsvár melletti Györgyfalván egy üzemanyagot szállító katonai tartálykocsi épp a falu víztartálya fölött szenvedett balesetet, és az elfolyt nyolc tonna üzemanyag egy része beszivárgott a víztartályba. A helyi hatóságok a hadsereg képviselőivel együtt leállították a vízellátást mind a fő-, mind a mellékvízgyűjtőből, így a gázolajjal szennyezett víz nem jutott el a 350 érintett háztartáshoz.

A keddi gyűlésen arra kérték a Kolozs megyei civil szervezeteket, hogy segítsenek a palackozott víz beszerzésében és szétosztásban. Ugyanakkor a katasztrófavédelem tartálykocsikat biztosít a nem ivóvízzel való ellátáshoz, amely állatok számára vagy háztartásokban használható.

A Szamos Vízügyi Vállalat ivóvizet szállított a helyszínre. A környezetvédelmi őrség szűrőket alkalmaz, hogy fertőtlenítsék a hálózatból származó vizet. A vízkészletek meghatározott időpontban érkeznek Györgyfalvára, és a lakosokat arra kérik, hogy vigyenek saját tartályokat a szállításhoz.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 július 20, 09:43

Etichete:
A SRI megakadályozott egy orosz szabotázsakciót Bukarestben
Hírek kedd, 2025 október 212025 október 21, 13:52

A SRI megakadályozott egy orosz szabotázsakciót Bukarestben

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közlése szerint október 14-15-én megakadályoztak Románia területén egy Oroszország által...

A SRI megakadályozott egy orosz szabotázsakciót Bukarestben
Rablás a Louvre-ben: hét perc alatt loptak el felbecsülhetetlen értékű ékszereket
Hírek hétfő, 2025 október 202025 október 20, 07:22

Rablás a Louvre-ben: hét perc alatt loptak el felbecsülhetetlen értékű ékszereket

Ékszerlopás történt vasárnap reggel a párizsi Louvre múzeumban, a tolvajok elmenekültek, a múzeum zárva maradt. A kiállított tárgyakat 9...

Rablás a Louvre-ben: hét perc alatt loptak el felbecsülhetetlen értékű ékszereket
Hárman haltak meg a bukaresti tömbházrobbanásban
Hírek péntek, 2025 október 172025 október 17, 12:51

Hárman haltak meg a bukaresti tömbházrobbanásban

Raed Arafat pénteken közölte, hogy bármikor összeomolhat az a tömbház, amelyben a nagy erejű pénteki robbanás történt. A helyszínen...

Hárman haltak meg a bukaresti tömbházrobbanásban
Gyorssegély a parajdiaknak
Hírek péntek, 2025 október 172025 október 17, 09:39

Gyorssegély a parajdiaknak

A parajdi sóbánya bezárása nyomán állás nélkül maradtak egyenként 9 ezer lejes gyorssegélyt kapnak az államtól – hagyta jóvá a...

Gyorssegély a parajdiaknak
Hírek szerda, 2025 október 152025 október 15, 09:25

Rengett a föld Szatmár megyében

A Richter-skála szerint 4-es erősségű földrengés történt szerdán 7 óra 57 perckor Szatmár megyében – közölte az országos...

Rengett a föld Szatmár megyében
Hírek kedd, 2025 október 142025 október 14, 13:08

A gyermekek szinte egyharmada szegénységben él Romániában

Romániában minden harmadik gyermek szegénységben él – derül ki a Save the Children nemzetközi szervezet legújabb jelentéséből, amelyet...

A gyermekek szinte egyharmada szegénységben él Romániában
Hírek kedd, 2025 október 142025 október 14, 08:12

Jogosítvány az e-rollerekre?

Jogosítványhoz kötnék az elektromos rollerek és kerékpárok használatát a belügyminisztérium új törvénytervezete szerint. Az...

Jogosítvány az e-rollerekre?
Hírek hétfő, 2025 október 132025 október 13, 11:15

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt

Hétfő reggel megkezdődött az élő izraeli túszok szabadon bocsátása Gázából, a BBC tudósítása szerint pedig délre az utolsó túszt is...

A Hamász átadta az összes életben maradt izraeli túszt