Élő Kolozsvári Rádió

Hétvége a Barcsay kertben – megmutatni mindazt, „ami élő, szép, amire büszkék lehetünk Kalotaszegen”

Idén is a népviselet ünnepeként jelentkezik a régió legnagyobb kulturális seregszemléje, a Kalotaszegi Magyar Napok.

Szombaton és vasárap, július 16-án és 17-én a bánffyhunyadi Barcsay-kertbe várják az érdeklődőket. Lesznek gyermekfoglalkozások, kiállítások, könyvbemutatók, sportesemények, kerekasztal-beszélgetések és koncertek, kiemelt programpontként jelenik meg a hálaadó istentisztelet a frissen felújított bánffyhunyadi református templomban. Vasárnap reggel 9 órától óvodaátadási és a leendő magyar iskola alapkőletételi ünnepségét tartják a Május 1. utcában, igazán fesztiválossá pedig Antal Timi és a Republic koncertjével válik az eseménysorozat. Ünnepélyesebbé pedig a népviseleti felvonulás teszi a Kalotaszegi Magyar Napok programját, ezt vasárnap, az istentisztelet után tartják, hívta fel a figyelmet Buzás-Fekete Mária, Bánffyhunyad alpolgármestere.

Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke kifejtette: már az első perctől az volt a vezérelvük, hogy megmutassák mindazt, „ami élő, szép, amire büszkék lehetünk most Kalotaszegen – hogy ez a térség még mindig jelentős kulturális potenciállal bír, és Kalotaszegnek továbbra is helye van a Kárpát-medencei kulturális térben”.

A főszervezőkkel a Hangolóban beszélgettünk, az alábbi lejátszóra kattintva visszahallgatható.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Kép: Kalotaszegi Magyar Napok

Szerkesztő: kristalybea, 2022 július 13, 13:41

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára