Listen Live Kolozsvári Rádió

Napsugaras élmények Sepsiillyefalván – ifjú céhesek remekelnek az erődtemplom udvarán

Az ország 8 településéről 11 tanító és 39 gyermek táborozik együtt a sepsiillyefalvi várban. A kézműves tevékenységek az erődtemplom udvarán zajlanak, ahol céhes mesterségek rejtelmeivel ismerkednek a résztvevők. Takácsok, könyvkötők és nyomdászok céhei remekelnek együtt a csodálatosan meleg, verőfényes nyárban – nyilatkozta rádiónknak László Noémi költő, a Napsugár főszerkesztője. Délutánonként pedig az olvasásnak szánnak nagyobb szerepet, olyankor Csipike és Kukucsi történetét veszik górcső alá.

A tábor negyedik napján, pénteken reggel még azelőtt tárcsáztuk, hogy elindultak volna Csernátonba és Kézdivásárhelyre.

Napsugaras élmények Sepsiillyefalván – ifjú céhesek remekelnek az erődtemplom udvarán

Articol editat de kristalybea, 1 július 2022, 13:26

Az ország 8 településéről 11 tanító és 39 gyermek táborozik együtt a sepsiillyefalvi várban. A kézműves tevékenységek az erődtemplom udvarán zajlanak, ahol céhes mesterségek rejtelmeivel ismerkednek a résztvevők. Takácsok, könyvkötők és nyomdászok céhei remekelnek együtt a csodálatosan meleg, verőfényes nyárban – nyilatkozta rádiónknak László Noémi költő, a Napsugár főszerkesztője. Délutánonként pedig az olvasásnak szánnak nagyobb szerepet, olyankor Csipike és Kukucsi történetét veszik górcső alá.

A tábor negyedik napján, pénteken reggel még azelőtt tárcsáztuk, hogy elindultak volna Csernátonba és Kézdivásárhelyre.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány