Itt szól a rádió!

Népszámlálás.ro: lassan halad a személyes lekérdezéses szakasz

A vártnál sokkal lassabban halad a lakosság összeírása a népszámlálás második, személyes lekérdezésen alapuló szakaszában.

A Népszámlálás.ro platform közleménye szerint ennek fő oka az, hogy a számlálóbiztosok táblagépeien és térképeien nem egyértelmű, hogy mely lakások és személyek lettek már az első, önkitöltéses időszakban megszámolva, illetve melyek az összeíratlan lakások. Így a kérdezőbiztosok legtöbb esetben azokat is felkeresik, akik online válaszoltak a népszámlálási kérdőívekre, azzal a céllal, hogy ezt ellenőrizzék, és adott címet le tudják zárni.

A közlemény további problémaként említi, hogy kérdezés közben a különböző jegyzékek nagyon lassan töltődnek be a táblagépekre. Így egy többtagú család esetében akár egy órán keresztül is eltarthat a kitöltési folyamat.

Egy harmadik komoly probléma,hogy a táblagépeken nem lehet nyelvet váltani, csak a román nyelvű kérdőív van feltöltve – áll még a Népszámlálás.ro közleményében. A platform szerkesztői ugyanakkor arra kérik a lakosságot, hogy legyenek megértőek és együttműködőek a számlálóbiztossal.

Arról, hogy egy adott településen a számlálóbiztosok éppen melyik negyedben, melyik utcában hol tartanak a lekérdezéssel, mikor számíthatunk az érkezésükre, a helyi polgármesteri hivatalokban lehet érdeklődni.

 

Szerkesztő: kristalybea, 2022 június 20, 13:49

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 2024 február 62024 február 6, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak