Élő Kolozsvári Rádió

Novák Katalin és Klaus Iohannis Bukarestben tárgyalt

A román fél pragmatikus és korrekt kapcsolatokban érdekelt Magyarországgal, és meggyőződése, hogy a nemzeti kisebbségek hidat képeznek a két ország között, fontos szerepet játszanak az együttműködés elősegítésében – emelte ki a román elnöki hivatal abban a közleményben, amelyet Novák Katalin és Klaus Iohannis bukaresti találkozójáról adott ki pénteken.

Fotó: presidency.ro

A magyar köztársasági elnök a kelet- és közép-európai NATO-tagállamok, az úgynevezett Bukaresti Kilencek csúcstalálkozóján vett részt a román fővárosban, majd a regionális NATO-csúcs után kétoldalú megbeszélést is folytatott a román államfővel.

A négyszemközti találkozóról kiadott sajtóközlemény szerint Iohannis ismételten gratulált Novák Katalinnak köztársasági elnöki megbízatásának átvételéhez, és kifejezte készségét, hogy a Románia a legmagasabb szinten mélyítse el a párbeszédet és együttműködést a magyar féllel.

A román elnök a pragmatikus, korrekt, őszinte, európai szellemű, valódi stratégiai partnerekre jellemző együttműködés fontosságát hangoztatta, az 1996-ban Temesváron megkötött román-magyar alapszerződés, illetve a húsz éve aláírt magyar-román 21. századi stratégiai partnerségi nyilatkozat szellemét nevezve irányadónak.

Iohannis párbeszédet szorgalmazott minden közös érdeklődésre számot tartó ügyben, szerinte az egyoldalú megközelítések nem eredményezhetnek tartós és hatékony megoldásokat. A gazdasági együttműködés fontosságát aláhúzva a román elnök a román és az európai jog tiszteletben tartása, illetve az etnikai megkülönböztetés ellen érvelt, hozzátéve: a projektek nem korlátozódhatnak Románia bizonyos térségeire – zárult a román elnöki hivatal közleménye.

A beiktatási beszédben megfogalmazott pontok köszönnek vissza a Bukaresti Kilencek csúcstalálkozón elfogadott nyilatkozatban – közölte Novák Katalin pénteki Facebook-bejegyzésében.

Kiemelte: a Bukaresti Kilencek által pénteken elfogadott nyilatkozat világosan és egyértelműen tükrözi azt az álláspontot, amelyet beiktatási beszédében egy hónapja tíz pontban megfogalmazott. „Sikeres B9 találkozón vagyunk túl” – hangsúlyozta.

„Határozottan elítéljük Oroszország Ukrajna elleni indokolatlan agresszióját, mely hatalmas emberi szenvedést és pusztítást okozva döntötte romba Európa békéjét. Gyászoljuk a tragikus emberáldozatokat. Megerősítettük elkötelezettségünket Ukrajna szuverenitása és demokratikus működése mellett. Ez azt is jelenti, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak teljes körű biztosítása az ukrán állam mindenkori kötelezettsége”.

A magyar köztársasági elnök rámutatott: a háború miatt éppen azokban a térségekben kerülhet veszélybe a biztonságos élelmiszerellátás, ahol most is nehezek az életkörülmények, így a migráció további növekedésére számíthatunk.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2022 június 11, 11:57

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók