Élő Kolozsvári Rádió

Nyolcadik alkalommal tartották meg a Duna Napot Torockón

A torockói Duna-napot hagyományosan, minden évben a Nemzeti Összetartozás Napjához legközelebbi hétvégén szervezi meg a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Mivel idén éppen szombatra esett június negyedike, így a szervezők az összetartozás napon szervezhették meg az eseményt.

Torockón szombat délelőtt az iskolások előadásával kezdődött az egész napos programsorozat. A hivatalos megnyitó után avatták fel a Duna ház előtti Isten áldd meg a magyart! Magyarok a kárpát medencében című kiállítást, amely az összetartozást hivatott erősíteni azzal, hogy megjelenít több Kárpát-medencei magyar települést és történelmi személyiséget, mellékelve azok gondolatait. A kiállításról a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Dobos Menyhért nyilatkozott.

A résztvevőket nemcsak kiállításokkal, hanem mesterségbemutatóval, illetve kézműves vásárral is próbálták a rendezvény közelébe csalogatni. A legkisebbek számára pedig kincskereső kalandjátékkal is készültek. Délután pedig néptáncfelvonulással folytatódott a nyolcadik Duna Nap Torockón.

A néptáncfelvonulás meghozta a környékbeliek kedvét a rendezvényhez. Az azt követő esti koncerteken ugyanis már igazi tömeg gyűlt össze a színpad előtt. A Kormorán együttes koncertje különleges jelentőséggel bírt. Alapítótagjuk, Koltay Gergely ugyanis a koncerttel ünnepelte 70. születésnapját.

A Kormorán koncertje után Torockó polgármestere Deák Székely Szilárd köszöntötte a résztvevőket. Utána pedig az esemény főszervezője Dobos Menyhért lépett színpadra. A település lelkésze Csécs Márton szintén köszöntötte a résztvevőket, majd a torockói lakosok hálájaként, egy ajándékot nyújtott át a szervező Dobos Menyhértnek. A köszöntők sorát Potápi Árpád, Nemzetpolitikáért felelős államtitkár zárta. A beszédek után ismét koncerttel folytatódott a program, a Magna Cum Laude lépett színpadra.

Torockón az eddigi évekhez hasonlóan a Székelykő tövéből fellőtt tűzijátékkal zárták a Duna Napot.

Birtalan Albert összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2022 június 6, 08:32

Etichete:
Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön