Élő Kolozsvári Rádió

Goga Sarolta: „Hálával csordultig van tele a szívünk, az öröm napjait éljük”

Öröm a családnak és a közösségnek: Goga Eliza hazatérhetett szülővárosába, Kolozsvárra, hogy osztálytársaival együtt ballagjon.

A Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium nyolcadikos diákját a torinói gyermekonkológián kezelik, miután 2020-ban rosszindulatú daganatot fedeztek fel nála. Édesanyja, Goga Sarolta vallástanár szombaton a következő szöveget tette közzé az Elizáért, együtt csoportban:

„Megvolt a szívvizsgálat. Minden rendben. Hála Istennek! Az orvos mosolyog.

– Eliza, büszke vagyok rád! Nagyszerűen végigcsináltad! Mit szeretnél gyereknapra?

– Hazamenni! – válaszolja izgatottan.

– Hát akkor hazamész. Van 20 napod!

Majd kiszól az asszisztenseknek: Eliza 20 napot vakációra megy, haza!

Körbevesznek, tapsolnak, velünk örülnek.

Mire magunkhoz térünk, nemcsak mi repülünk, hanem a lelkünk is. Kipirulva mesél:

– És ott leszek a suliban! Alig várom, hogy lássam az osztályt. Elballagok én is a nyolcadikból! Majd ott leszek a vizsgán. Légy szíves, imádkozzál úgy igazán, hogy jó jegyet írjak. Ne mondogasd, hogy neked ez nem fontos! Légy szíves, imádkozzál rendesen!

És ott voltunk. Tele lett a szívünk. Csordultig. Próbálok csak rendesen imádkozni: Köszönjük, Istenem! Mindenért, mindenkiért, Uram, hála, hála legyen!”

Goga Saroltát a Hangolóból tárcsáztuk, hogy a ballagásról és az itthon töltött napokról kérdezzük. A boldog édesanya megjegyezte: „hálával csordultig van tele a szívünk, az öröm napjait éljük”.

Szabó Kinga játszóházvezető saját és családjának öröme mellett az Eliza mellett álló közösség örömét is tolmácsolta, és a támogatás további lehetőségeiről, terveikről is beszélt.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Utalási lehetőségek:

– BT PAY: 0040 (0746) 056 105 – Goga Sarolta
– bankszámlaszám: Goga Sarolta RO86BTRL01301201A34252XX

Szerkesztő: kristalybea, 2022 június 6, 17:13

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön