Hadd szóljon!

Sok ideig fog tartani Ukrajna uniós csatlakozása

Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz 15-20 évig is tarthat – jelentette ki vasárnap Clément Beaune uniós ügyekért felelős francia miniszter a Radio J egyik adásában.

A francia miniszter azt mondta, őszintének kell lenni, nem szeretné, hogy illúziókkal és hazugságokkal hitegessék az ukránokat. Clément Beaune arról is beszélt, hogy olyan politikai közösséget kell kínálni az ukránoknak, amelyhez előbb csatlakozhatnak, amiről korábban Emmanuel Macron francia elnök is beszélt már, és kifejtette, hogy ez a közösség kiegészítené az EU-t, és konkrét politikai projekt lehetne olyan országok számára, melyek nem Európa „szívében” találhatók, de szeretnének közeledni az unióhoz. Clément Beaune szerint az ebben részt vevő országok részesedhetnének a szabad mozgás lehetőségéből Európában, és az uniós költségvetés is kínálhatna Ukrajnának ezen keresztül újjáépítési támogatást.

Olaf Scholz német kancellár nemrég úgy nyilatkozott, nem támogatja, hogy Ukrajna rövid úton felvételt nyerjen az unióba. Emmanuel Macron francia elnök a május 9-i Európa-napon vázolta fel elképzelését a leendő európai politikai közösségről, és ő is arról beszélt, hogy Ukrajna uniós csatlakozása akár évtizedekig is tarthat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök viszont erre reagálva világossá tette, hogy országának nem ilyen alternatív megoldásokra van szüksége. Erre Clément Beaune uniós ügyekért felelős francia miniszter azt mondta, megérti az ukrán elnököt, mert az uniós integráció mozgósítja az ukránokat. De erre azt tudja mondani, hogy „legyünk őszinték”, az uniós csatlakozás időbe telik.

MTI

Articol editat de kristalybea, 23 május 2022, 11:47

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak