Élő Kolozsvári Rádió

Épülhet a nagyszalontai élményfürdő

Elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok a nagyszalontai élményfürdőnél.

Látványterv forrása: Cseke Attila fejlesztési miniszter Facebook-oldala

A közbeszerzési eljárás után aláírták szerdán Bukarestben a kivitelezési szerződéseket, így több mint 98 millió lejből épülhet az aquapark.

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes elmondta, a szalontai termálvízben rejlő lehetőségek kihasználásával munkahelyeket teremtenek.

Cseke Attila fejlesztési miniszter közölte, az aquapark munkálataival eddig papíron haladtak, erre szükség volt ahhoz, hogy a legjobb tervet, a legmegfelelőbb megoldásokat megtalálják, de most már kezdhetik építeni a nagyszabású élményfürdőt.

Látványterv forrása: Cseke Attila fejlesztési miniszter Facebook-oldala

Nagyszalontán egy új, több mint tízezer négyzetméteres épületet, egy új sportkomplexumot építenek, amelynek díszítőelemeit Arany János Toldija ihlette. A 300 férőhelyes termálfürdőben SPA övezetet alakítanak ki pezsgőfürdővel, masszás szobákkal és egy sókamarával.

Az élményfürdőben több fedett és fedetlen medence lesz a gyermekek számára csúszdás fürdővel. A fürdő főépületét úgy tervezték, hogy a külső részén stilizált nádast alakítanak ki, utalva Toldi és a farkasok küzdelmének helyszínére, illetve a Nagyszalonta környékén fekvő egykori mocsaras nádasra. Az épületben ugyanakkor étterem és öltözők lesznek, az épület mellett pedig elegendő parkolóhely.

A termál élményfürdőt várhatóan 27 hónap múlva adják át.

közlemény

Szerkesztő: kristalybea, 2022 május 19, 09:44

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Hírek csütörtök, 2026 június 42026 június 4, 12:17

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel

Nem lehet mindenki elégedett az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével, mert a jogszabályjavaslat nem béremelésekről, hanem...

Ügyvivő miniszter: nem lesz mindenki elégedett az új bértörvénnyel
Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Hírek szerda, 2026 június 32026 június 3, 12:39

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Az új közalkalmazotti bértörvény tervezete miatt tüntettek ma a különböző ágazatok dolgozói Bukarestben. A közvitára bocsátott...

Bukarestben tüntetnek az egészségügyi dolgozók
Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Hírek kedd, 2026 június 22026 június 2, 12:53

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen

Hivatali visszaélésben való bűnrészesség gyanúja miatt indult büntetőeljárás a román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad...

Eljárás indult a vezérkari főnök ellen
Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 16:30

Oroszország reagált a konzul kiutasítására

Oroszország gyors válaszlépésekre készül, amiért Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust és kiutasítja a főkonzult –...

Oroszország reagált a konzul kiutasítására
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 14:24

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a hatóságoknak el kell magyarázniuk, hogy miért nem működött megfelelően Románia légvédelmi rendszere a...

Kelemen Hunor magyarázatokat vár a galaci drónbecsapódással kapcsolatban
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 13:42

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után

A NATO kész megvédeni a szövetséges országok területének „minden egyes centiméterét” – jelentette ki pénteken Mark Rutte....

Nicusor Dan és Mark Rutte egyeztetett a galaci drónincidens után
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 10:18

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre

Magyar Péter magyar kormányfő a közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, „a tegnapi orosz dróntámadás ismét...

Nemzetközi reakciók a galaci drónincidensre
Hírek péntek, 2026 május 292026 május 29, 09:41

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt

A helyzet ellenőrzés alatt áll, Romániát nem érte támadás – jelentette ki Gheorghe Maxim dandártábornok a védelmi minisztérium...

A védelmi tárca szerint időhiány miatt nem lőtték le a drónt