Hadd szóljon!

Marcel Ciolacu adóügyi intézkedéseket sürget

Marcel Ciolacu szociáldemokrata elnök szerint június 1-jéig meg kellene hozni több adóügyi intézkedést, hogy a jövő évi állami költségvetést ezekre lehessen építeni, tekintettel arra, hogy az adótörvénykönyv módosításait hat hónappal a hatályba lépés előtt kell végrehajtani.

Marcel Ciolacu szerint legalább az energiaárak területén azonnali hatállyal be kellett volna vezetni egy árszabályozást, mivel úgy vélte, a kompenzáció hatásai késve mutatkoznak, és ha időben léptek volna, akkor talán kisebb mértékű lett volna az infláció.

Megjegyezte, hogy az infláció csökkenése attól függ, hogy „mennyire jól mozog az energiaügyi minisztérium az elkövetkező időszakban”. Elmondta még, hogy a kormánykoalíció képviselői további megoldásokat keresnek az alacsony jövedelmű lakosság támogatására.

A szociáldemokrata pártelnök hangsúlyozta, a kormány nem fog új adókat és illetékeket bevezetni az elkövetkező időszakban, viszont javult az adóbeszedés szintje és üteme.

Ciolacu hozzátette, hogy továbbra is támogatja a progresszív adó bevezetését.

Agerpres

Articol editat de kristalybea, 16 május 2022, 12:56

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak