Listen Live Kolozsvári Rádió

Szomszédnéni 20 – Bálint Ferenccel hangolódtunk a májusi erdélyi turnéra

A turné Kolozsváron startol: május 3-án, kedden délután és este két alkalommal is – délután 6 órától és este 8-tól – találkozhatnak velük az érdeklődők az Auditorium Maximumban (Farkas/Mihail Kogălniceanu utca 5. szám). Ezt követően 15 további helyszínen lépnek fel.

Bálint Ferenc humoristával hangolódtunk az eseményre.

Az ember, ha megszervezi a születésnapját, általában meghívja a barátait hozzá haza. Mi fordítva tervezzük: inkább mindenüvé elmegyünk, ahol barátaink vannak, Aradtól kezdve Kolozsváron át Vásárhelyig, és már alig várjuk, hogy elkezdődjön a turné. Hál’ istennek Kolozsváron kezdhetjük, ahonnan valójában indult a Szomszédnéni Produkciós Iroda.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Kolozsvár után a következő településeken lépnek fel a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjai:

– Marosvásárhely: május 4., 18 és 20 óra, Kultúrpalota

– Zilah: május 5., 18 és 20 óra, Vigadó

– Szatmárnémeti: május 6., 19 óra, Szakszervezetek Művelődési Háza

– Nagyvárad: május 8., 19 óra, Nagyváradi Állami Filharmónia

– Kézdivásárhely: május 9., 18 és 20 óra, Vigadó

– Brassó: május 10., 18 és 20 óra, Patria Terem

– Gyergyóalfalu: Petőfi Művelődési Központ május 11., 18 és 20 óra

– Sepsiszentgyörgy: május 12., 18 és 20 óra, Székely Mikó Kollégium konferenciaterme

– Csíkszereda: május 13., 19 óra, Szakszervezetek Művelődési Háza

– Székelyudvarhely: május 14., 18 és 20 óra, Tomcsa Sándor Színház

– Székelykeresztúr: május 16.,18 és 20 óra, Székelykeresztúri Művelődési Ház

– Nagykároly: május 21., 18 és 20 óra, Szent László Közösségi Ház

– Temesvár: május 22., 19 óra, Merlin Bábszínház (Temesvár-Józsefváros, Bd. Regele Carol I. 3.)

– Nagybánya: május 23., 19 óra, Bábszínház

– Arad: május 24.,18 és 20 óra, Bábszínház (Episcopiei 15.)

Articol editat de kristalybea, 25 április 2022, 16:25

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány