Élő Kolozsvári Rádió

Tele derűvel, békével, elfogadással – János vitéz-hangjátékot készítettek a másodéves színisek

Az ünnep jegyében rádiós premiert tartottunk. A produkciót hatalmas felnőtt- és gyerekjátékként is jellemzik az alkotók.

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézetének másodéves színészhallgatói, tanáruk, Palocsay Kisó Kata vezetésével hangjátékot/rádiójátékot készítettek Petőfi Sándor elbeszélő költeményéből, a János vitézből. Az utolsó száz méteren, még mielőtt végső formájában rögzítették volna, bennünket is meghívtak.

Izgalmas volt megtapasztalni a világot, amelyet létrehoztak, szinte a semmiből, persze sok jó gondolattal, egymásra figyeléssel, kreatívan, szívvel-lélekkel. Az ember behunyta a szemét, és máris látta maga előtt a történéseket. Ha kinyitotta, akkor is. Csoda történt.

Balázs Ádám, Csüdöm Henrietta, Daradics Hannah, Ferencz Ádám, Gáspár-Barra Szilárd, Ilyés Klaudia, Kali Anna, Kerekes Ákos, Kerekes Barbara és Sárosi Áron, valamint Palocsay Kisó Kata bábszínész, egyetemi oktató közös érdeme, hogy létrejött ez a produkció, amelyet mindenkinek ajánlanak, „akinek épp van kedve valami szépet hallgatni. Nagyon játékos az egész és nagyon szelíd.”

Bármilyen korosztálynak ajánlanám, megemlíteném azt, ahogyan a képzeletet tudja vinni, és sokkal izgalmasabbá teszi a történetet az, hogy ennyi mindennel meg van cifrázva.

Az első részében ismert hangokat tapasztalhat meg a kedves hallgató, a második részben pedig arra invitáljuk, hogy merjen új dolgokat elképzelni.

Hatalmas nagy felnőtt- és gyerekjáték, nagy buli volt ezt létrehozni. Volt ennek vicces része, csodálatos része és elgondolkodtató része is, alapjában véve pedig nem is munka volt, hanem egy kellemes időtöltés.

Azt a fajta egymásra figyelést, nyugalmat tudtam megtapasztalni, ami fantasztikus. Rengeteg mindent csináltunk, de közben az egésznek volt egy derűje, egy nyugalma, békéje, elfogadása… Mindenki tette a dolgát, figyelt a másikra, és úgy haladtunk együtt, hogy valóban közösségi élmény volt.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2022 április 16, 11:36

Mi készült az üstökben? – az Örömfőzésen jártunk
Arcél csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 18:24

Mi készült az üstökben? – az Örömfőzésen jártunk

Szeretjük időnként visszatapsolni a jó pillanatokat, márpedig a Kolozsvári Magyar Napok bőven adott ilyeneket mindannyiunknak idén is....

Mi készült az üstökben? – az Örömfőzésen jártunk
Bogyor Andrea útja Bibarcfalvától Almatiig és tovább
Arcél hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 17:12

Bogyor Andrea útja Bibarcfalvától Almatiig és tovább

Bogyor Andrea Sepsiszentgyörgyön született, Bibarcfalván nőtt fel, és a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceumban végezte a 12 osztályt....

Bogyor Andrea útja Bibarcfalvától Almatiig és tovább
Szebb holnapra várva – látogatóban Aknasugatagon
Arcél péntek, 2026 augusztus 142026 augusztus 14, 09:49

Szebb holnapra várva – látogatóban Aknasugatagon

Messze nem csak napsütés az élet Aknasugatagon: mert megvannak a nehézségek jócskán, akár napi szinten is, de nem költöznének el. Ezt...

Szebb holnapra várva – látogatóban Aknasugatagon
A kíváncsiság, mint mozgatórugó
Arcél péntek, 2026 augusztus 72026 augusztus 7, 12:43

A kíváncsiság, mint mozgatórugó

„Úgy gondolom, hogy ha műsorvezetőként, riporterként vagy akár podcastgyártóként az őszinte kíváncsiság ott van benned, akkor az...

A kíváncsiság, mint mozgatórugó
Arcél hétfő, 2026 július 202026 július 20, 13:44

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”

„Szerintem akkor tud műalkotás születni, hogyha az ember épp egy olyan origoban, vagy harmóniában van önmagával vagy a világgal, hogy...

„Bármit csinálok, így is, úgy is Ozsváth Zsuzsis lesz”
Arcél péntek, 2026 július 102026 július 10, 16:01

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE

Egy évszázadnyi közösség, hit és barátság – ezt jelenti a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a FIKE. Értékes...

Sok érzet és élmény, egy közösség száz év ölelésében: FIKE
Arcél csütörtök, 2026 június 252026 június 25, 15:18

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő

„Óvónőként minden napom tele van apró csodákkal. A gyerekek között lenni számomra nem csupán hivatás, hanem szívből jövő küldetés...

Zsömi manó mosolygós és kedves világának megálmodója: Nagy Tünde óvónő
Arcél csütörtök, 2026 június 112026 június 11, 20:17

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!

Június első hétvégéjén Kolozsváron, a Szentegyház utcai Márton Áron konferenciateremben és a ferences kolostor refektóriumában...

Kiskurutty Játéktanoda – mert játszani jó!