Élő Kolozsvári Rádió

Ismét a Szent Péter téren mutatta be a virágvasárnapi szentmisét Ferenc pápa

Ferenc pápa a világjárvány két éve után először ismét a Szent Péter téren mutatta be a Jézus jeruzsálemi bevonulását idéző virágvasárnapi szentmisét több tízezer hívő részvételével.

Tavaly és tavalyelőtt az egyházfő a bazilikában mutatta be a virágvasárnapi misét, amelyen 2021-ben a karanténidőszak miatt harmincan vehettek részt, és a szertartást interneten közvetítették.

Angol nyelven ezen a linken volt követhető élőben a szertartás.

A szokással ellentétben Ferenc pápa nem vett részt a mostani virágvasárnapi körmeneten, amely a tér közepén álló obeliszktől a bazilika előtti szabadtéri oltárig haladt. Papok és hívők a pápa által megáldott fonott pálmalevelet vagy olajágat tartottak a kezükben, amelyekkel egykor Jézust üdvözölték Jeruzsálemben. Homíliájában az egyházfő a Jézus halála előtti órákat az emberiség mai sorsával állította párhuzamba. Jézust többen figyelmeztették, hogy magával törődjön, mentse életét, ő mégsem ezt az utat választotta, miközben a mai világ középpontjában a kizárólag saját magunkkal, egészségünkkel, jólétünkkel, sikerünkkel való törődés áll.

„A birtoklás, a hatalom, a feltűnés számít. A mentsd meg önmagad vált az emberiség refrénjévé” – mondta Ferenc pápa.

Ukrajnára utalva kijelentette, a keresztre feszített Krisztus sorsa ismétlődik meg a férjüket, fiaikat sirató nőkben, a bombák elől gyermekkel a karjukon menekülőkben, a meghalni hátrahagyott idősekben, a jövőjüktől megfosztott fiatalokban, a katonákban, akiket testvéreik megölésére küldenek.

A misén szokás szerint több nyelven imádkoztak: újdonságnak számított, hogy az első nyelv a sorban a szlovén volt, melyen az egyházért fohászkodtak. A pandémia előtt a Szlovéniából érkezett orchideák díszítették a Szent Péter-bazilika főoltárát, most pedig a szlovéniai Naklóból érkeztek virágok a Szent Péter térre. Portugálul azért imádkoztak, hogy a nemzetek vezetői a közös jót, valamint a békét szolgálják, maláj nyelven a szegényekért, a háború és éhezés elől menekülőkért imádkoztak, franciául a megbékélésért, kínaiul a keresztényekért.

A húsvéti hagyománynak megfelelően a Szent Péter teret idén ismét több száz virágkompozíció díszíti, amelyek 35 év óta először nem Hollandiából, hanem többnyire olaszországi kertészetekből érkeztek. A nagyhét idén a pandémia előtti szertartássorozatot követi: péntek este Ferenc pápa ismét a Colosseumnál vezeti majd a keresztutat. A Vatikán közlése szerint a pápa legközelebbi munkatársaként ismert Konrad Krajevski lengyel bíboros, a pápai alamizsnahivatal vezetője ma harmadik alkalommal elindult Ukrajnába. Lengyelországon keresztül egy újabb mentőautót visz Kijevig, ahol a katolikus húsvéti szertartásokat mutatja be.

mti

Szerkesztő: kristalybea, 2022 április 10, 15:55

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete