Hadd szóljon!

Külügy: szükséges volt Oroszország felfüggesztése az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából

Üdvözölte és szükséges lépésnek nevezte csütörtök este a román külügyminisztérium Oroszország felfüggesztését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából.

A tárca közleménye szerint az erről szóló javaslatot további 92 tagállammal együtt Románia is megszavazta az ENSZ Közgyűlésének plénumában.

A külügy rámutatott: Oroszország felfüggesztése az Emberi Jogi Tanácsból szükséges lépés volt, tekintettel az Ukrajna elleni orosz katonai támadásra, valamint az agresszió emberi következményeiről, az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog súlyos és rendszeres megsértéséről és visszaéléseiről szóló számos jelentésre, amelyek összeegyeztethetetlenek a tagsággal.

Az ENSZ Közgyűlése csütörtöki ülésén megszavazta Oroszország felfüggesztését az Emberi Jogi Tanácsból. A javaslatra 93 igen szavazat érkezett 24 nem ellenében, 58-an tartózkodtak. Románia is támogatta Oroszország felfüggesztését.

A Közgyűlés határozata szerint „felfüggesztik az Emberi Jogi Tanácsban való tagsághoz való jogát annak a tagnak, aki az emberi jogok súlyos és szisztematikus megsértését követi el”.

Agerpres

Articol editat de kristalybea, 8 április 2022, 09:45

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak