Kreml-szóvivő: jelentős veszteségeket szenvedtek az orosz csapatok Ukrajnában
Jelentős veszteségeket szenvedtek az orosz csapatok Ukrajnában – ismerte el Dmitri Peszkov, a Kreml szóvivője a Sky Newsnak adott interjújában. Azt is kijelentette, hogy „reméli, hogy Moszkva a következő napokban eléri a céljait”.
Peszkov azután adott interjút a brit tévécsatornának, hogy az ENSZ közgyűlése megszavazta Oroszország kizárását az Emberjogi Tanácsból, többek között az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog súlyos és rendszeres megsértéséről és visszaéléseiről szóló számos jelentésre hivatkozva. A szóvivő tagadta, hogy az orosz csapatok civil lakosokat mészároltak le Bucsa városában és a korábbi orosz álláspontot megismételve azt állította, hogy a felvételek megrendezettek voltak.
A Kreml szóvivője ugyanakkor „jelentős veszteségeket” ismert el orosz oldalról. A pontos számok nem ismertek, nyugati vezetők az alulbecsültnek tartott orosz és a felülbecsültnek tartott ukrán adatok alapján 7000 és 15000 közé teszik az elesett orosz katonák számát.
Dmitri Peszkov azt is mondta, hogy reméli, hogy a belátható jövőben, a következő napokban a „hadművelet” eléri célját, vagy pedig tárgyalások következtében véget ér.
Sky News/BBC
Szerkesztő: kristalybea, 2022 április 8, 10:54